Összegabalyodott a Varga-csomag

Vágólapra másolva!
A nemzetgazdasági miniszter bejelentett egy csomagot, azt ki is rakták a kormány honlapjára, de aztán lecserélték egy másikra, pár óra után pedig visszaállították az eredetit.
Vágólapra másolva!

Malőr történt, nem sokkal az után, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány milyen intézkedéseket ajánl Brüsszelnek a deficiteljárás lezárása érdekében. Először a Varga által ismertetett intézkedéseket tartalmazó táblázat került ki a kormány oldalára, aztán nem sokra rá egy másik táblázat volt már elérhető. Pár órára rá lecserélték a táblázatot a Varga által elmondottakra, délután is ez volt látható a Kormány.hu-n. Az NGM tájékoztatása szerint véletlenül került fel egy rövid időre a hibás táblázat az oldalra. "Emberi tévedés történt" - írták.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Az első a Varga által ismertetett, most is a Kormány.hu-n látható táblázat, a második a pár óráig ott levő táblázat

A két táblázat közötti különbség az idén mindösszesen 3 milliárd forint volt. A pár óráig élő táblázatban ennyivel vágták volna meg az önkormányzatok támogatását.

Ennél jóval markánsabb volt a különbség a 2014-es terveknél. Varga 60 milliárdos megtakarításról szólt, ennyit spórolnának állami beruházások (stadionfelújítás, Kossuth tér átépítése), informatikai beszerzések, gazdasági társaságoknak való támogatások visszafogásával, az építkezés megakasztásával. Az ideig-óráig megtekinthető táblázatban viszont csak 20 milliárd forint szerepelt ezen a soron.

Frissítés: Korábbi cikkünkben az szerepelt, hogy megpróbáltuk elérni az NGM sajtófőnökét, de nem jártunk sikerrel. Csillik Zitát tudtunkon kívül egy vonalas számon kerestük ő azonban házon kívül tartózkodott, ezért nem értük el. Amint az NGM észlelte cikkünket, részletes tájékoztatást adott a kérdésünkre.