Vágólapra másolva!
Összeolvadásra készül a Libri és a korábban Bookline néven futó Shopline. Az utóbbi, tőzsdén forgó cég 100 százalékban megvásárolja a Librit, de a tranzakciót részvényekkel finanszírozza. Így fog előállni az a furcsa helyzet, hogy a Libri jelenlegi tulajdonosa a Shopline-ban is a legjelentősebb tulajdonossá válik. A Shopline jelenlegi tulajdonosa, a CEMP viszont megfelelő irányítási kontrollal biztosítja meghatározó befolyását a létrejövő cég életében.
Vágólapra másolva!

Hatalmas átalakuláson mehet keresztül a magyar könyvpiac, ugyanis a legnagyobb szereplők között nyilvántartott Libri és a Shopline (korábbi nevén Bookline) összeolvadásra készül egy meglehetősen kacifántos tranzakció keretében, amire még a Versenyhivatalnak is rá kell bólintania.

Két társaság úgy olvad össze, hogy a Shopline jelenlegi nagytulajdonosa, a CEMP átadja 67,7 százaléknyi Shopline részvényét a Libri jelenlegi tulajdonosának, az SQ Investnek. Ezt követően tehát a Shopline-ban a CEMP 27,31 százalékos részesedést fog megtartani, vagyis az SQ Invest lesz a továbbra is tőzsdén maradó Shopline új nagytulajdonosa.

A tranzakció nem jár hígító hatással, hiszen a kisrészvényesek azt követően is 5 százalékban fognak részesedni egy méreteiben sokkal nagyobb vállalatban. A céget a Shopline és a Libri jelenlegi vezetői együtt fogják irányítani, míg a cég elnöke továbbra is Spéder Zoltán marad. A CEMP megfelelő irányítási kontrollal biztosítja meghatározó befolyását a létrejövő cég életében.

A Shopline részvények kereskedését egyébként ma reggel a tőzsde a bejelentés miatt felfüggesztette a tulajdonosi körben bekövetkező várható változás miatt, de 15:30-tól már ismét lehet majd adni-venni a részvényeket.

A Librit tulajdonló SQ Invest hivatalos vételi ajánlatot tesz a Shopline kisbefektetőinek részvényeire, mely során a törvényi előírásnak megfelelően három tényezőt szokás megvizsgálni a minimum ajánlat megtételekor. Szükség van az egy részvényre jutó könyv szerinti értékre, az elmúlt 180 naptári napos forgalommal súlyozott átlagárra és az elmúlt 360 naptári napos forgalommal súlyozott átlagárra. Ezen három közül kell a legnagyobbat kiválasztani, melytől nem lehet alacsonyabb a felvásárlási ár. Ezek közül pedig a legutolsó, tehát az elmúlt 360 naptári napos forgalommal súlyozott átlaga a legnagyobb, ami 525 forint. Ez elmarad a legutóbbi 580 forintos piaci ártól.

Forrás: [origo]