Megszólalt Varga, szárnyal az OTP

Vágólapra másolva!
Zárolnak az idei költségvetési fejezetekben, leállítanak folyó állami beruházásokat, és csak harmadik körben fog a vállalati különadók emeléséről is javaslatokkal előállni a kormány - mondta el Varga Mihály mai sajtótájékoztatóján. A cél a túlzottdeficit-eljárás alól kikerülni, melynek érdekében a kormány újabb kiigazító lépések mellett határozott. Bár a részletek egyelőre nem ismertek, az mindenképpen pozitívan hat, hogy nem elsősorban a vállalatokon csattan majd a kormány újabb ostora. A különadók megemelésére ugyanis akkor kerül sor, ha a sorban előtte levő lépések hatásait Brüsszel nem tartja majd elegendőnek. A nap elején a tranzakciós adó megemelése miatti nagy félelemben mélybe zuhanó OTP a bejelentést követően hirtelen szárnyalni kezdett.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály a mai sajtótájékoztatón ismét jelezte, hogy a kormány alapvetően nem ért egyet az idei és jövő évre az Európai Bizottság által publikált makrogazdasági prognózisokkal. Mivel azonban a cél, hogy az ország kikerüljön az évek óta érvényben levő túlzottdeficit-eljárások alól, készek pótlólagos egyenlegjavító lépéseket tenni.

Azokra viszont nem egyszerre, hanem három körben kerülhet majd sor a következők szerint:

1, Idén és jövőre a költségvetés fejezeteiben zárolásokra kerül sor 92,9 milliárd forint értékben. A zárolást akkor lesz lehetőség feloldani, ha a gazdasági mutatók javulnak, és egyre jobban eltávolodunk a pesszimistább brüsszeli prognózistól.

2, A kormány ezen felül szükség esetén a folyó, közvetlenül a költségvetésből finanszírozott egyszeri beruházásokat is felfüggeszti. Azokat csak abban az esetben folytatják, ha különböző vagyoni eszközök eladásából bevétele származik az államnak.

3, Bár az első két tétel összességében már több mint 150 milliárd forint feletti javulást jelent a költségvetésben, ha Brüsszelnek még ez sem lesz elég, a kormány újabb intézkedésekkel szolgálhat. Ilyenek például a tranzakciós illeték, a bankadó, vagy az energetikai cégeket sújtó különadók esetleges emelése.

Mit jelent ez?

A kormány megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, viszont ezúttal nem elsősorban a vállalati szektoron fogják elverni a port. Varga Mihály szerint a különadók emelésére már nem lesz szükség, hiszen a sorban előbb említett lépésekből már meglesz a kellő szintű kiigazítás. Érthető módon megörültek a befektetők a híreknek, hiszen az elmúlt években ha a nemzetgazdasági miniszter szóra emelkedett, az jellemzően hidegzuhanyként érte őket.

A rossz beidegződések miatt ma reggel rá is könyököltek az eladás gombokra, és mivel mindenki a tranzakciós illeték várható emeléséről suttogott, az OTP-t pár óra alatt jól el is páholták. A bankrészvények 3 százalékkal estek. A félelmek persze nem voltak alaptalanok, az elmúlt három évben ugyanis záporoztak a bankszektorra nehezedő terhek.

Mivel azonban az újabb fekete leves elmaradt, hirtelen venni kezdték az OTP-t, és így már "csak" 0,8 százalékos a lemorzsolódás mértéke a tegnapi zárószintekhez képest.

Az OTP árfolyama (Ft)

Forrás: [origo]

Mi lesz a részvényekkel?

Már egy ideje úgy gondoljuk, hogy a magyar részvénypiac számára fontos katalizátor lehet, ha az országnak végre sikerül kikerülnie az ellene folyó túlzottdeficit-eljárás alól. Nem azért, mert ez a vállalati profitokat majd megdobja, hanem azért, mert az újabb különadó terhek miatti félelmek végre eltűnhetnek a piacról. Mivel ugyanis a kormány határozott szándékai ismertek voltak az eljárás megszüntetésére vonatkozóan (hiszen nem akar szankciókkal szembesülni a kötelezettségszegés miatt), a különadó terhelésekben korábban érintett részvények piacán a befektetők az elvárt hozamokban érvényesítették a profitba maró esetleges lépések kockázatait.

Örülnénk, ha kijelenthetnénk, hogy mostantól ezekkel a kockázatokkal már nem kell számolniuk, de sajnos azért ennyire nincs könnyű dolgunk. Ha ugyanis Brüsszel gyomra nem veszi be a kiigazításnak szánt első két elemet, akkor sajnos a különadók emelését is fel kell majd tálalni nekik.

A mai sajtótájékoztató üzenete viszont szerintünk pozitív, hiszen azt mondatja, hogy a kormány nem rögtön a vállalatokhoz nyúl, ha pénzre van szüksége. Azt megmondani persze nem igen lehet, hogy ez a részvényárak szintjén mire lesz elég. Az év eleje óta ugyanis régiós szinten a BUX index már relatíve erős teljesítményre volt képes, és az elmúlt napokban sem lehetett okunk panaszra.

Forrás: [origo]

A forint nem reagál

Mivel Varga Mihály mai bejelentése alapvetően vállalati és részvénypiaci szemmel volt kiemelkedően fontos, talán annyira nem meglepő, hogy a forint pár hirtelen kilengéstől eltekintve gyakorlatilag a tegnapi zárószintje környékén stagnál. Jelenleg valamivel több mint 293 forintot kell adni egy euróért.

A forint/euró árfolyama