Vágólapra másolva!
Elkészült a használatarányos útdíjat szabályozó törvénytervezet. Eszerint jóval olcsóbb lesz egy környezetkímélő autónak elmaradt vidéken mennie, mint egy füstölőnek a fejlett területeken. A tervezet megengedi azt is, hogy az üzemeltető csúcsidőben több pénzt kérjen az út használatáért. Csak az nem derül ki, hány forint lesz egy kilométer.
Vágólapra másolva!

Parlament elé került a használatarányos útdíjról szóló törvénytervezet. Az autópályák, autóutak és főutak használatáért kell majd fizetni, csak épp az nem derül ki, hogy mennyit. A díjkategóriákat és a kilométerdíjat rendelet fogja megállapítani.

Annyi azonban már kiderült, hogy nem csak a megtett út hosszától fog függeni a fizetendő díj. Figyelembe kell venni a környezetszennyezést (levegő- és zajszennyezést is), így a tisztább motorú járművek olcsóbban használhatják az utakat.

A törvény alapján a díj függhet a napszaktól is, például a csúcsidő drágább lehet, de nem tarthat 5 óránál tovább. Az elmaradott területeken pedig olcsóbban haladhatnak a járművek. Az emelt díj nem haladhatja meg az átlagos díj 175 százalékát.

A javaslat igyekszik gondoskodni arról, hogy az útdíj beszedése miatt ne legyen dugó, a járműforgalmat ugyanis nem akadályozhatja a díjbeszedés. A tervezet felsorolja azokat a járműveket, amelyeknek nem kell díjat fizetniük, e körbe tartoznak a fegyveres szervezetek, a tűzoltók és az útfenntartók járművei is.