Vágólapra másolva!
Közel 15 százalékkal ugrik a piacnyitást megelőző kereskedésben Groupon, miután a vártnál jobb számokat közölt a társaság első negyedéves jelentésében. A bevételek tovább emelkedte, amivel az elemzői várakozásokat is sikerült felülmúlnia cégnek. Az Észak-Amerikából származó árbevétel több mint 40 százalékkal bővült, aminek már 45 százaléka mobil alkalmazásokhoz kötődik. A nemzetközi bevételek azonban már egymást követő negyedik negyedévben csökkentek, méghozzá most 18 százalékkal.
Vágólapra másolva!

Közel 15 százalékkal ugranak a Groupon részvényei a piacnyitás előtti kereskedésben, mivel az online kuponos vállalat a vártnál jobb negyedéves számokat közölt, köszönhetően elsősorban a mobilon keresztüli kuponértékesítéseknek.

Forrás: [origo]

A bevételek 7,5 százalékkal növekedtek, 601 millió dollárra, ezzel túlszárnyalva az elemzői várakozásokat. A nettó veszteség 4 millió dollárra mérséklődött, ami szintén jobb a korábban becsültnél. Míg a folyó negyedévre 575-625 millió dollár közötti árbevételt vár a társaság, ebbe a sávba beleesik a szakértők által becsült 618 millió dollár.

Forrás: [origo]

Elsősorban a mobilalkalmazások és azok személyre szabhatósága segíti leginkább a céget az online kuponpiaci részesedésének növelésében. Az észak-amerikai régióban a LivingSocial-től és a Google-tól szerez vásárlókat a társaság, amelynek sikerült felülmúlnia a nem túl magas elvárásokat, nyilatkozta a Telsey tanácsadó cég elemzője a Bloombergnek.

Az észak-amerikai bevételek 42 százalékkal nőttek, míg a nemzetközi eladások 18 százalékkal csökkentek, ami már negyedik egymást követő szűkülést jelent. Észak-Amerikában már a kuponértékesítések 45 százaléka jött mobilon keresztül márciusban, ami komoly növekedés az egy évvel ezelőtti 30 százalékhoz képest.

Forrás: [origo]

A jelenlegi vezetőknek sikerült stabilizálniuk a vállalat működését, miután február végén kirúgták Andrew Mason vezérigazgatót, akinek regnálása alatt az elmúlt 3 évben a társaság több mint 700 millió dolláros veszteséget halmozott fel. Az igazgatóság még mindig keresi a megfelelő utódot, de a vezetőség arról számolt be korábban, hogy nem sietnek a pótlással, mert céljuk, hogy a legmegfelelőbb embert találják meg a posztra.

Eric Lefkofsky és Ted Leonsis, akik átmenetileg közösen vezetik a céget hangsúlyozták, hogy szeretnék minél átláthatóbbá tenni a vállalatot a befektetők számára, valamint törekszenek arra, hogy kevesebb területre fókuszáljon a társaság, hogy ezzel nagyobb hatékonyságot tudjon elérni.

A Groupon árfolyama (Nasdaq)

Forrás: [origo]