Európa visszaesésétől szenved az E.ON

Vágólapra másolva!
Profitjának nagyobb mértékű növekedéséről számolt be Németország legnagyobb energiaszolgáltatója, az E.ON az első negyedéves gyorsjelentésében. A társaság viszont a legtöbb közműcéghez hasonlóan továbbra is szenved az európai gazdaság stagnálásától, ami miatt visszaesett a kereslet az áramszolgáltatók energiaszolgáltatása iránt Európában. Ezen túl a német atomerőművek bezárása, és a megújuló energiaforrások előretörése továbbra is nyomás alatt tarthatja a német közművállalatokat.
Vágólapra másolva!

A közműcég nettó profitja több mint 26 százalékkal, 2,15 milliárd euróra bővült az egy évvel korábbi 1,71 milliárd eurós profitról. Az adó- és kamatfizetések, valamint az értékcsökkenések levonása előtti nyereség (EBITDA) viszont 3,58 milliárd euróra zsugorodott, ami meghaladta a Reuters által összegyűjtött 3,43 milliárd eurós konszenzust.

A vállalat árbevétele viszont minimális emelkedés után 35,9 milliárd euróra nőtt, ami szintén kellemes meglepetést okozott, mivel a piaci konszenzus ennél alacsonyabb összegről szólt.

Forrás: [origo]

Az E.ON viszont a szektortársaihoz hasonlóan továbbra is szenved az árrések (margin) zsugorodásától, mivel a stagnáló európai gazdaság miatt visszaesett a kereslet az áramszolgáltatók energiaszolgáltatása iránt Európában. Johannes Teyssen vezérigazgató ezzel magyarázta a zsugorodó eredményeket, és közölte, továbbra is nehéz európai gazdsaági környezetre számítanak.

Emiatt az E.ON csökkentett korábban előrejelzett idei profitvárakozásain, és közölték, hogy 9,2-9,8 milliárd eurós adó- és kamatfizetések, valamint az értékcsökkenések levonása előtti nyereségre számít a 2012-es 10,8 milliárd eurós profit után. Az eredmények további csökkenésének megakadályozása érdekében a cég költségcsökkentésre és eszközeinek értékesítésére kényszerül, a nagy versenytárs RWE-hez hasonlóan. Továbbá a társaság elsősorban a Németországon kívüli terjeszkedésre helyezi a hangúlyt, és folyamatosan vizsgálja a veszteséges üzemeinek bezárásának a lehetőségét.

Forrás: [origo]

További nehézséget jelenthet a vállalatnak, hogy Németország 2022-ig az összes atomerőművét bezárja, és a megújuló energiaforrásokra fog támaszkodni. Emiatt tovább csökkenhet az energiaszolgáltatók szolgáltatása iránti kereslet, ami új területekre kényszerítheti őket. Az E.ON által biztosított energia 20 százalékát nukleáris erőművek biztosították 2012-ben, míg 34 százalékát az olaj és gáz tette ki a Reuters szerint.

A vártnál kedvezőbb eredmények miatt 0,7 százalékos pluszban is forogtak az E.ON részvényei ma délelőtt, onnan viszont már tegnapi záróértékükig csúsztak vissza.

E.ON árfolyama (Xetra)

Forrás: [origo]