Kína zárolta az észak-koreai atomszámlákat

Vágólapra másolva!
Az ENSZ-szankciókhoz csatlakozva a Bank of China zárolta az észak-koreai külkereskedelmi bank számláit. Ez fontos lépés, mert ezen számlák segítségével finanszírozhatták a diktatúra atomprogramját is.
Vágólapra másolva!

Fontos lépésre szánta el magát Kína azzal, hogy az ENSZ-szankcióknak megfelelően zárolta az észak-koreai számláit. A háborúval fenyegetőző diktatúra számára létfontosságúak ezek a számlák, mivel a külkereskedelem pénzügyeinek jelentős része ezeken keresztül folyik.

A Wall Street Journal (WSJ) szerint a számlák azért is fontosak, mert az észak-koreai külkereskedelmi bank az ország katonai vállalatainak pénzügyeit is intézte, így jó eséllyel közük lehet az atomprogram finanszírozásához is. Észak-Korea hetek óta háborúval fenyegetőzik, atomfegyverei a térségre nagy veszélyt jelentenek.

Kína az után jelentette be az észak-koreai számlák zárolását, hogy az Egyesült Államok kérte Pekinget a lépésre. "Üdvözöljük, hogy a bankok, köztük a Bank of China, világszerte zárolják az észak-koreai külkereskedelmi bank számláit" - közölte az amerikai kormányzat.

Kína régóta az észak-koreai rezsim szövetségesének számít, így kérdéses, hogy a nyomásgyakorlásban meddig megy el. A WSJ szerint Kína tart attól, hogy Kim Dzsong Un uralmának összeomlása esetén több százezer menekült kelne át a határon, valamint attól is, hogy az amerikai és a dél-koreai hadsereg közelebb kerülne Kínához.