Célba vette a 290 forintot az euró

Vágólapra másolva!
Tegnap még a 300 forintos euró volt közel, ma már a 290 forintos.
Vágólapra másolva!

Tegnap még 298 forint is volt az euró árfolyama, ma délelőtt azonban csak 293,50 forintot ért 1 euró. Ez háromhetes csúcsnak felel meg.

A forinterősödés elsősorban annak köszönhető, hogy a világban jó a hangulat, a részvények drágulnak, a befektetők kockázatvállalási kedve javul, ebből pedig a feltörekvő piaci devizák - így a forint is - hagyományosan profitálni szokott.

Amint arra a Portfolio.hu rámutat, a forint euróval szembeni árfolyama eddig egy gyengülő sávban mozgott, most azonban kilépett ebből. Így nő az esélye annak, hogy a forint most nem gyengül vissza a 300 forintos euró közelébe, amennyiben nem változik sem a külföldi jó hangulat, és a magyar gazdaságpolitikai vezetés sem bizonytalanítja el a befektetőket.