Gyógyszerárkartellt gyanít a GVH

Vágólapra másolva!
A versenyhatóság gyanúja szerint a három legnagyobb hazai gyógyszerforgalmazó kartellezett egy két évvel korábbi közbeszerzés során. Az eljárás helyszíni szemlével indult.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított három gyógyszer-nagykereskedő és két egészségügyi tanácsadó cég ellen - közölte a versenyhatóság.

Az Euromedic-Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Zrt., a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt., a Teva Magyarország Gyógyszerforgalmazó Zrt., továbbá a PharmAudit Kft. és a Medicon Professional Egészségügyi Tanácsadó Zrt. a GVH gyanúja szerint versenykorlátozó megállapodást kötött.

A GVH rendelkezésére álló adatok alapján valószínűsíthető, hogy a cégek a Budapesti Egészségközpont Zrt. által 2011-ben gyógyszerek és infúziós oldatok szállítására kiírt közbeszerzési eljárása során megállapodtak az ajánlati árakban, illetve felosztották egymás között az érintett termékeket - áll a közleményben.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása még nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették. Az ügyindítás első lépéseként a vállalkozások székhelyén előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartottak a GVH munkatársai.