A francia nagybank után kapkodnak a befektetők

Vágólapra másolva!
A vártnál jobb negyedéves számokat közölt ma reggel a Société Générale és a Crédit Agricole, Franciaország második és harmadik legnagyobb bankja. A két pénzintézet egymással ellentétes eredményt produkált, ugyanis a SocGen 50 százalékkal alacsonyabb eredményt ért el, mint egy évvel korábban, míg a Crédit Agricole éppen 50 százalékkal magasabbat. De mindkét banknak sikerült felülmúlnia az elemzői várakozásokat. A Société Générale már 5 százalékos pluszban van, ellenben a Crédit Agricole csak 0,6 százalékkal emelkedik.
Vágólapra másolva!

A várakozásoknál jobb első negyedéves eredményt publikált ma a második és a harmadik legnagyobb francia bank, a Société Générale (SocGen) és a Crédit Agricole (CA). A két pénzintézet egymással éppen ellentétes eredményváltozást produkált, ugyanis a SocGen 50 százalékkal kisebb profitot ért el, mint egy évvel korábban, míg a CA-nak sikerült 50 százalékkal nagyobb nettó eredményt elérnie. De mindkét bank felülmúlta az elemzői várakozásokat.

Forrás: [origo]

Megszabadult görög bankjától a Crédit Agricole

A Crédit Agricole viszont több mint 50 százalékkal növelni tudta nettó eredményét, méghozzá veszteséges görögországi egységének eladásával. Az Emporiki kereskedelmi banktól még februárban sikerült megszabadulnia a CA-nak, emellett bezárta legkockázatosabb befektetési banki üzletágát is. Viszont a banknak továbbra is problémákat okoz a magas olaszországi rossz hitelállománya.

A vezérigazgató Jean-Paul Chifflet az újságíróknak tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy továbbra is jelentős pozitív nettó eredményt vár a pénzintézettől 2013-ban, két egymást követő veszteséges év után.

Csakúgy, mint a többi nagy francia bank a CA is komoly költségcsökkentéseket hajt végre, mivel az európai gazdasági pangás veszélyezteti a profittermelő képességét. A bankház még februárban jelentette be, hogy 650 millió euróval vágja vissza a kiadásokat 2016-ig.

A bank részvényei a vártnál jobb eredmények ellenére csak 0,6 százalék körüli pluszban tartózkodnak.

A Crédit Agricole árfolyama (Párizs)

Forrás: [origo]

A Crédit Agricole részvényei idén már közel 20 százalékkal értékelődtek fel, de ez elmarad két legnagyobb vetélytársának teljesítményétől, ugyanakkor az elmúlt 12 hónapban a CA papírjai mutatták a legnagyobb felértékelődést.

Forrás: [origo]

Az átértékelések csökkentették a Société Générale profitját

A Société Générale komoly, 50 százalékos profitcsökkenését hitelállományának újraértékeléséhez kötődő egyszeri tételek okozták. Habár eredménye 364 millió euróra csökkent, a szakértői várakozásokban szereplő 317 millió eurós értéket sikerült túlszárnyalnia.

Forrás: [origo]

A SG már tavaly is 1600 munkahelyet szüntetett meg, valamint több eszközétől is megszabadult, hogy teljesíteni tudja a nemzetközi tőkekövetelményeket. A pénzintézet vezérigazgatója, Frederic Oudea ma azt nyilatkozta, hogy a bank ezzel nem fejezte még be a költségcsökkentéseket, ugyanis 2015-ig további 900 millió eurót szeretne megspórolni.

A pénzintézet márciusban adta el egyiptomi leányában meglévő 77 százalékos tulajdonát a Qatar National Bank, ezzel 377 millió euróval növelve a nettó profitot. Vagyis lényegében ennek az ügyletnek köszönheti a bank, hogy nyereséges lett az első negyedévben.

A SocGen részvényei az idei évben már közel 60 százalékot drágultak, ezzel jóval felülmúlva mind a hazai versenytársai teljesítményét, mind pedig a Bloomberg 40 európai bankot és pénzügyi társaságot tömörítő indexének teljesítményét. Ma a részvények már 5 százalékkal emelkednek, amellyel a francia CAC40 index legjobban teljesítő papírja.

A Société Générale árfolyama (Párizs)

Forrás: [origo]

A francia bankoknak meg kell küzdeniük anyaországuk gyenge gazdasági növekedésével és a rekord nagyságú munkanélküliséggel is. Az öt legnagyobb francia bank teljes kereskedelmi üzletágból származó bevétele a tavaly 20 év után először csökkent. Ez pedig valószínűleg nem is fog változni, és éves alapon 1,2 százalékkal csökkenhet 2015-ig a Roland Berger tanácsadói szerint.