Meglódultak a költségvetési kiadások

Vágólapra másolva!
Nagyon elszaladtak áprilisban a központi költségvetési kiadások, elsősorban azért, mert már az állam fizeti a tanárok és orvosok bérét, az iskolák és kórházak rezsijét. A közlekedési cégek is kaptak állami támogatást.
Vágólapra másolva!

35 milliárd forintos hiányt termelt áprilisban a kormány, derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium által közreadott adatokból.

Ez nem számít túl jó eredménynek. Tavaly áprilisban csaknem 300, egy évvel korábban 80 milliárdos többletet mutatott fel a költségvetés. Az azt megelőző években, 2007-ig visszamenőleg viszont plusz-mínusz nulla körül alakult a havi egyenleg.

Hektikusan alakul a költségvetés teljesítménye idén. Márciusban például kifejezetten örülni lehetett a 154 milliárdos hiánynak, mert a megelőző években jóval rosszabbul állt márciusban a költségvetés szénája.

A mostani havi deficitnek az elsődleges oka az, hogy durván elszaladtak a költségvetési kiadások. A központi költségvetési alrendszerben 455 milliárd forinttal lépték túl az idei kiadások a tavalyi összeget. Ennek részben az az oka, hogy már az államhoz tartoznak az átvett általános és középiskolák, kórházak, így már a kormányt terheli az ott dolgozók bére, a rezsi, a tatarozás. Másik oka a megugrott kiadásoknak, hogy a közlekedési cégeknek most utaltak támogatást, és normatív apanázsból is több ment ki a kincstárból az egy évvel korábbihoz képest.

Négy hónap alatt csaknem 530 milliárd forintnyi hiány halmozódott fel. Ez az egész éves terv 60 százaléka. Egy éve még a 40 százalékot sem érte el a mutató.