Búcsút int a General Motorsnak a kormány

Vágólapra másolva!
Egy éven belül megválik teljes részesedésétől az amerikai kormány a General Motorsban, jelentette be hétfőn a pénzügyminisztérium, miközben hangsúlyozták, már konkrét tervekkel is rendelkeznek a további eladásokkal kapcsolatban. A jelenlegi árfolyam mellett 7,75 milliárd dollárra értékelt részesedés a GM közel 18 százalékát teszi ki.
Vágólapra másolva!

Teljesen kiszáll az amerikai kormány a General Motorsból, miután a pénzügyminisztérium bejelentette hétfőn, hogy fennmaradó 241,7 millió részesedésétől is megválna a következő egy évben. A pénzügyminisztérium kitért arra is, hogy már rendelkezik írásos tervekkel azzal kapcsolatban, hogy a hatalmas részvénypakktól milyen időtávon, és milyen kereskedési tervekkel válna meg. A bejelentés az után érkezett, hogy a tranzakcióban résztvevő bankok elérték, a kormány által korábban első körben kitűzött 58,3 milliós részvényplafont.

Az amerikai kormány még 2009-ben szerzett részesedést a General Motorsban, akkor 50 milliárd dolláros állami mentőcsomagot kapott a vállalat, miután a 2008-as pénzügyi válság a csőd szélére sodorta az USA legnagyobb autógyártóját. A kormány 500 millió részvénnyel rendelkezett a GM-ben a 2010 novemberében végrehajtott IPO-ja után, melyből 200 milliót már decemberben értékesített, jelentős veszteséggel. Az elmúlt 4 hónapban pedig további 58,3 millió részvényétől vált meg, ami a General Motors 4,3 százalékának megfelelő tulajdonrészt testesít meg.

Forrás: [origo]

A pénzügyminisztérium szerint még legalább 1 évet kell várni rá, hogy az USA teljesen megszabaduljon a GM-ben való részesedéséről, mivel a folyamat időbeni elnyújtását két fontos tényező is indokolja. Az egyik, hogy a részvények napi forgalma 12-14 millió darab körül alakul átlagosan, így egy egyszeri több százmilliós eladás hatalmas nyomást gyakorolna az árfolyamra. Másrészről pedig a kormány is érdekelt a részvények minél magasabb áron történő értékesítésében, hiszen célja az adófizetők pénzéből történő finanszírozás minél magasabb megtérülése.

Forrás: [origo]

A kormány legutóbb decemberben jelentett be hasonló részvényeladási programot, mely akkor 200 millió részvényt érintett. Akkor azonban a GM vásárolta vissza a részvényeket, és a tranzakcióra a piacon kívül került sor. Mivel a mostani közlemény elsősorban csak megerősíti a decemberben bejelentett kiszállási terveket, így a hírnek túlzott árfolyammozgató hatása sem volt.

A General Motors árfolyama (NYSE)

Forrás: [origo]