Vége a töretlen árupiaci szárnyalásnak?

Vágólapra másolva!
Véget érhet az általános árupiaci emelkedő trend idén, és az egyes termékek különböző utakat járhatnak be a jövőben, írják a Citigroup szakértői elemzésükben. A legtöbb árucikk árára vonatkozólag csökkentette korábbi várakozásait a bankház, miután az idei első negyedévben közel 7 milliárd dollár értékű tőke áramlott ki a tőzsdén kereskedett árupiaci termékekből.Az olajárban nem várnak nagy mozgást, míg a földgáz ára valamelyest emelkedhet a szakértők szerint. Az arany esetében pedig véget érhet az évtizedes bikapiac, és fokozatosan csökkenhet az árfolyam az elkövetkezendő évek során.
Vágólapra másolva!

Vége az általános árupiaci ralinak?

Az idei évben véget érhet az általános árupiaci rali, mivel az egyes termékek áralakulása már elvált egymástól, teljesen eltérő utakra terelve azokat. Már az első negyedévben is rosszabbul teljesítettek a leginkább kedvelt árupiaci termékek, mint amit az elemzők vártak, és ez a trend fennmaradhat az egész évre vonatkozólag is, így tíz év után először csökkenhetnek a nyersanyagárak.

Néhány kivétel természetesen akadt, amit leginkább egyedi tényezők befolyásoltak. A földgáz ára emelkedni tudott az idei évben elsősorban a szokatlanul hideg időjárásnak köszönhetően, de az olajár például nem tudott hasonló teljesítményt mutatni.

Forrás: [origo]

Egyedi keresleti/kínálati tényezők mozgathatják az árupiaci termékek árait a következő években, azaz lehetnek jól teljesítő árucikkek, de olyanok is, amelyek árfolyama inkább csökkenhet. A következő évtizedben a befektetőknek jobban oda kell majd figyelniük a keresleti oldal alakulására, mert a Kína és a többi feltörekvő ország által támasztott nyersanyagigény mérséklődhet.

Az, hogy az árupiac teljesítménye ebben az évben elvált a részvénypiacokétól, sok tekintetben a visszatérést jelzi a normális állapotokhoz. Amennyiben ugyanis a részvényeknek jól megy, az sok befektetőt szívhat el legfőképp a menedéknek tekintett árucikkektől, mint például az aranytól.

Mivel a nyersanyagárak dollárban vannak denominálva, az amerikai fizetőeszköz erősödése is a negatív mozgások mozgatórúgója lehet. A Citigroup elemzői pedig továbbra is erős dollárt várnak, amit leginkább az amerikai gazdaság eurózónához képesti relatíve jobb teljesítményével magyaráznak.

Menekítik a pénzt az árupiaci alapokból

Becslések szerint a tőzsdén kereskedett árupiaci termékekből az idei első negyedév során közel 7 milliárd dollár értékű tőke áramlott ki, miközben egy évvel korábban még 15,5 milliárd dolláros beáramlást lehetett tapasztalni. Habár márciusban valamelyest javult az árupiaci befektetők általános hangulata az erős dollár és a vártnál rosszabb kínai kereskedelmi adatok ellenére, de ez kevés volt ahhoz, hogy visszatérjünk a bikapiaci érzésekhez.

Az árucikkekhez kötődő ETF-ekből már a harmadik egymást követő hónapban lehetett megfigyelni óriási mértékű pénzkiáramlást, aminek döntő többsége (75 százaléka) a nemesfémeket, elsősorban az aranyat érintette.

Forrás: [origo]

Amerika jelentheti a stabilitást

A makrogazdasági kilátások összességében javulhatnak a Citigroup elemzői szerint. Míg a fejlett országok GDP-je a korábban vártnál kicsivel nagyobb mértékben növekedhet, addig a fejlődő piacokon lassulhat a bővülés mértéke.

A fejlett országok gazdaságát elsősorban a jegybankok széleskörű eszközvásárlási programjai serkenthetik, hiszen ezzel komoly mennyiségű pénzt pumpálnak a gazdaságba, segítve a növekedést, és egyúttal fűtve a kockázatosabb eszközök piacait is.

Az amerikai gazdaság relatíve jól teljesíthet az elkövetkezendő két évben. A kormány 2-3 százalékos növekedést vár, amit a nemrégiben megjelenő makroadatok is alátámaszthatnak. Ugyanakkor továbbra is vannak lefelé ható kockázatok is, leginkább az, ha a Fed túl hirtelen állítaná le a pénznyomdát. A kötvényvásárlási program lassítására legkorábban várhatóan 2013 második felében kerülhet sor a szakértők többsége szerint, de a jegybank többször hangsúlyozta, hogy addig tartja magát laza monetáris politikájához, amíg az szükséges.

Forrás: [origo]

Kína még gondokat okozhat

A fejlődő országok növekedési üteme mérséklődhet a Citi szakértői szerint, amit elsősorban a visszafogottabb kínai növekedés húzhat vissza. Ezt támasztja alá az április 15.-én publikált GDP adat is, ugyanis meglepetésre a világ legnépesebb országának gazdasága "csak" 7,7 százalékkal növekedett az első negyedévben, a várt 8 százalékos bővüléssel szemben.

A lassuló kínai gazdasági növekedés mögött négy ok állhat, ami bizonyos árupiaci termékekre is rossz hatással lehet. Az első, a korábban vártnál magasabb infláció lehet, ami szigorúbb monetáris politikára sarkallhatja a jegybankot.

Egy másik kedvezőtlen tényező az lehet, hogy mivel az évek során végrehajtott óriási beruházások fölösleges kapacitásokat hoztak létre, a későbbiekben már kisebb mértékű lehet az ilyen jellegű befektetések üteme is. A harmadik kulcsfaktor a szigorodó környezetvédelmi előírások lehetnek, ami szintén hátráltathatja a korábbi magas növekedést. Végül pedig a helyi kormányszerveknek feszesebb finanszírozási környezettel kell majd szembenézniük, ami szintén a beruházási projekteket vetheti vissza.

Túlkínálat lehet az olajpiacon

A fundamentumok továbbra is gyengének tűnnek az olaj tekintetében. Habár februárban a kockázatos eszközök által produkált rali hátán a Brent is eljutott egészen a 119 dolláros szintig, onnan azonban vissza is zuhant egészen 100 dollárig, és a Citi elemzői nem is várnak tartósan nagyobb elmozdulást innen idei évben. A Brent árfolyama annak ellenére esett, hogy a geopolitikai feszültségekről érkező híreknek inkább az emelkedést kellett volna segítenie.

A fekete arany árnövekedése ellen rövidtávon leginkább kínálati tényezők hatnak. Szaúd-Arábiában az olajkitermelés mértéke emelkedhet a nyár folyamán, ami elsősorban a nagyobb földgáz iránti keresletnek tudható be. Ugyanis ekkor több villamos energiát kell termelni, a megnövekedett légkondicionáló-használat miatt, ahhoz pedig, hogy nagyobb mennyiségű gázt tudjanak kinyerni, az olajtermelést is emelni kell.

A kitermelés növekedését az is támogatja, hogy a kormánynak szüksége van minden bevételre, ugyanis a szociális kiadásokat nem csökkentheti, nehogy a feszültségek újból kiújuljanak az Arab tavaszt követően. Ha a kínálat nő az az árat viszont csökkenti, ami azonban a kitermelés növelésére ösztönöz annak érdekében, hogy a bevétel szinten maradjon, vagyis egy ördögi kör alakul ki, amiből nagyon nehezen lehet csak kikeveredni.

Szaúd-Arábiának emellett Irak is komoly vetélytársa lehet a világpiacon, aki mostanában emeli kitermelését, és fokozza exporttevékenységét, elsősorban az ázsiai országok felé. Az ennek következtében növekvő kínálat pedig szintén csökkentheti az olajárat.

Az áremelkedést fékezheti a kereslet csökkenése is, mivel a fejlett országok egyre kevesebb olajat használnak fel. A feltörekvő piacokon pedig bár a kereslet növekedni fog, annak üteme várhatóan visszafogottabb lesz. Hiszen a technológiai fejlődés az energiaintenzitást a fejlődő országokban is javítani fogja, valamint a fokozódó környezettudatosság is a fogyasztás visszafogását eredményezheti.

A palagáz ellenére is nőhet a fölgáz ára

A földgáz árában kisebb emelkedést várnak a Citigroup elemzői a jelenlegi szintekről, annak ellenére, hogy a palagázként ismert energiaforrás a technológia fejlődésével hirtelen óriási mennyiségben áll rendelkezésre. Hét év alatt körülbelül 86 százalékkal esett a földgáz ára 2012 tavaszára, onnantól azonban volt egy jelentős korrekció.

Az árnövekedést rövidtávon a hidegebb tavasz következtében megemelkedett fogyasztás is segítette, ami csökkentette a tárolt gáz mennyiségét. Ha pedig a nyár melegebb lesz a vártnál, az szintén emelheti az árat, ugyanis a fokozott légkondicionáló-használat is növeli az energiaigényt.

Hosszabb távon pedig a villamos energiatermelés összetételének eltolódása okozhat növekedést a gázárban. Ugyanis az olcsóbb gáz további szénerőműveket is a gáztüzelésre való átállásra ösztönözheti, és ha egyre több erőmű vált földgázra, az az emelkedő kereslet miatt árnövekedést implikálhat.

Forrás: [origo]

Amerika mozgathatja az aranyárat

Az idei aranyárra vonatkozólag csökkentette várakozását a Citigroup, méghozzá 7 százalékkal 1 555 dollárra, míg 2016-ra folyamatos lecsorgás mellett 1 300 dollár lehet az arany ára a bankház szerint.

A befektetők az elmúlt hónapok során folyamatosan szabadultak az aranytól, amit az is jól mutat, hogy az ETF-ekből idén eddig több mint 200 tonnányi áramlott ki.

Forrás: [origo]

Az arany árfolyamát is elsősorban az amerikai gazdasági kilátások mozgatják. Hiszen bár Európában az elmúlt időszakban meglehetősen sok olyan esemény történt, ami a befektetőket az aranyhoz, mint biztonságos menedékhez küldhették volna, ez azonban mégsem történt meg.

Ugyanakkor az április 5-én publikált elkeserítő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására, 27 dollárral emelkedett az árfolyam. Ez azt mutatja, hogy a befektetők jobban aggódnak a lassabb amerikai kilábalás miatt, mint az európai események kapcsán. Így ha a vártnak megfelelően növekszik az amerikai GDP, valamint nem emelkedik az inflációs félelem, az arany ára is alacsonyabb lehet.

Április közepén az arany összesen 10 százalékot veszített értékéből két nap alatt, és egészen az 1350 dolláros szintig zuhant. Onnan azonban visszakorrigált az árfolyam, és jelenleg már 1470 dollár felett mozog a jegyzés, vagyis úgy tűnik az áprilisi pánikot követően megnyugodtak valamelyest a kedélyek.

Összefoglalva elmondható, hogy az idei évben valószínűleg már nem látható majd egy általános árupiaci emelkedés, legalábbis a Citigroup elemzői szerint. Vagyis a befektetőknek sokkal jobban oda kell figyelniük az egyedi befolyásoló tényezőkre az egyes árucikkek kapcsán. Az olajár a fundamentumok alapján vélhetően nem fog nagy mozgásokat mutatni a jelenlegi szintről, míg például a földgáz ára növekedhet mind rövid, mind pedig hosszú távon. Az arany kapcsán sem optimista a Citi, mivel több bankház mellett ő is csökkentette célárát az idei évre vonatkozólag, de egy 3 éves időtávon is fokozatos lecsorgást várnak a nemesfém árfolyamában.