Harmadszor is csúszás a pénztárgépeknél

Vágólapra másolva!
Január 1., április 1., május 1. - folyamatosan új határidőket szabott a kormány a pénztárgépek történő bekötésére, de a legújabb sem tartható.
Vágólapra másolva!

Immár biztos, hogy nem tartható a harmadik határidő sem, amelyet a kormány a pénztárgépek cseréjére megszabott. A Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) összekötött berendezéseknek még csak mintadarabjai készültek el, és az engedélyeztetésük épphogy elkezdődött - írja a Népszava.

A napilap úgy értesült, hogy eddig csupán három-négy cég kérte az előírásoknak megfelelő pénztárgépek engedélyezését a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnál (MKEH). Becslések szerint az országban legalább 200 ezer berendezést kell lecserélni, így nemhogy a május 1-jére tolt átállási határidő bizonyult teljességgel tarthatatlannak, de az is kizárt, hogy a június 30-án lejáró türelmi idő végéig legyártsanak, illetve üzembe helyezzenek ennyi gépet. A türelmi idő végéig a NAV nem bünteti a hagyományos pénztárgépek használatát, az elektronikus naplóval rendelkező kasszák pedig az év végéig üzemelhetnek.

A minimum 200 ezer pénztárgépnek a nagy része olyan, amelynek nincs elektronikus naplója, ilyenek jellemzően a kisboltokban, sarki fűszereseknél, kisebb ruhaüzletekben levő pénztárgépek - amikor az ember vásárolni megy, a nagy üzleteket leszámítva ilyen van a boltosnál. A 200 ezer pénztárgépnek csak a kisebb része, pár tízezer PC-alapú - ilyenek jellemzően a nagy áruházláncoknál, hipermarketekben vannak. Az előbbi, vagyis hagyományosnak mondható pénztárgépeket kellett volna szerdáig, azaz két nappal ezelőttig bekötni az adóhivatalhoz, igaz, még két hónapig nem büntetik azt, aki ezt nem teszi meg. A PC-s gépeket ez év végéig kell bekötni az adóhivatalhoz.

"Gyors hivatali eljárásra számítok, május közepére kiadhatják az engedélyeket, és néhány héten belül a gyártás is elindulhat. Az viszont biztos, hogy június 30-ig nem lehet az összes gépet lecserélni, ez több hónapot vehet igénybe" - fejtette ki a napilapnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Hozzátette, hogy éles a verseny a forgalmazók között, amelyeknek többnyire már megvan a gyártó partnerük is. Sőt olyan vállalat is akad, amelyik előre legyártatta a pénztárgépek alkatrészeit, részegységeit.

Nem az OKSZ az egyetlen szervezet, amely régóta kongatja a vészharangot és a határidők tarthatatlanságára hívja fel a figyelmet. Többszöri jelzésüket megismételve a napokban a pénztárgépes vállalkozásokat is tömörítő IVSZ is azt javasolta, a májusi határidőt év végére tolják ki.

Vámos György a Népszavában kitért arra is, hogy egy, a NAV-val összeköttetést teremtő pénztárgép átlagosan 100-150 ezer forintba kerül. Az persze nagy kérdés, hogy a kereskedők közül hányan nem tudják majd állni az új pénztárgép számláját. Az állam ugyan 5 berendezésig és 500 millió forintos éves forgalomig gépenként 50 ezer forintos támogatást ígért, de ezt a főtitkár nagyon kevésnek tartja. Szerinte az államnak a legolcsóbb kategóriába tartozó gépek árát teljes egészében át kellene vállalnia a mikrovállalkozásoktól.

A kormány 2013-ban 95 milliárd forintos többletbevétellel számolt a NAV adatbázisába bekötött pénztárgépprogramból, pontosabban a feketegazdaság szürkülésétől - olvasható a Népszavában. A kormány, azon belül főként Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter (most már jegybankelnök) először egy ez év eleji határidőt szabott meg, majd amikor látták, hogy nem tartható, áprilisra módosították, aztán meg májusra. Úgy tűnik tehát, hogy a harmadik határidő is túl optimistán lett belőve.