A cégtulajdonosok a zsebükbe nyúlhatnak

Vágólapra másolva!
Közel 200 ezer cégnek kellene 3 millió forintra emelnie a törzstőkéjét.
Vágólapra másolva!

A 2014 márciusában hatályba lépő új polgári törvénykönyv a kft.-kre 3 millió forintos törzstőkét ír elő, és ehhez idővel valószínűleg alkalmazkodniuk kell azoknak a cégeknek is, amelyeket korábban ennél kisebb tőkével alapítottak a tulajdonosok. Márpedig ilyenből sok van, az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint az utóbbi öt évben alapított társaságok 90 százalékát 3 millió forintnál kisebb tőkével jegyezték be, így jelenleg több mint 200 ezer olyan cég van, amelynek törzstőkét kell majd emelnie.

A korábbi joggyakorlat alapján valószínűsíthető, hogy a meglévő kft.-k esetében a törvény átmeneti időszakot fog biztosítani, e nélkül ugyanis elképesztő cégalapítási hullám előzné meg a változást. Ha az intézkedés visszamenőleges lesz, a tulajdonosoknak előbb-utóbb a zsebükbe kell nyúlniuk, mert a cégek zömének a tőkeemeléshez nincs meg a fedezete a pénzeszközei között.

A rendelkezés miatt feltehetőleg sok kis kft. dönt majd a cég működésének beszüntetése mellett, hiszen a tulajdonosok nem akarják, vagy nem tudják vállalni a többletterhet és a nagyobb kockázatot, egy esetleges bedőlés esetén a törzstőke elvesztését. "Akár több tízezer vállalat dönthet a megszűnés mellett, ám ezek jelentős része az alvó, kényszervállalkozó vagy spekuláns kategóriából kerül ki" - mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

Az intézkedés jelentős tisztulási folyamatot fog elindítani, de a kis cégek tömeges bezárása a foglalkoztatáson is nyomot hagy majd, mert bár ebben a körben az alkalmazottak átlagos létszáma nem éri el a két főt sem, a tulajdonosnak általában ez a bejelentett munkahelyük. Ha pedig a céget bezárja, akkor a foglalkoztatotti státuszát is máshogyan kell megoldania, hogy jogosult legyen a társadalombiztosítási ellátásra.