Félmilliárd dolláros profitcsökkenés az olajgigásznál

Vágólapra másolva!
Többek között profitjának visszaeséséről számolt be első negyedéves gyorsjelentésében a világ egyik legnagyobb olajtársasága, a BP. A gigász elsősorban az Brent nyersolaj árának csökkenésétől szenved, ráadásul a cégnek dollármilliárdokat kell fizetnie a Mexikói-öbölben általa okozott olajkatasztrófáért. A vállalat viszont optimista a jövővel kapcsolatban, és a kitermelésének lassú növekedésére számít idén. Az elemzői konszenzushoz képest jobb beszámoló miatt azonban emelkedik a papír.
Vágólapra másolva!

Jelentős mértékben visszaesett a BP profitja az első negyedévben a cég gyorsjelentése szerint. A vállalat egyszeri tételektől tisztított és újrabeszerzési árakkal módosított nyeresége 4,2 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 4,7 milliárd dollárról, ami viszont még így is kellemes meglepetést okozott, mivel a szakértők 3,2 milliárd dolláros profitra számítottak.

Az olajtársaság többi társához hasonlóan a nyersolaj árának csökkenésétől, és egyben a kitermelés költségeinek növekedésétől szenved. A Brent nyersolaj ugyanis a korábbi 115-120 dollár körüli szintekről 110 dollár alá csúszott vissza a negyedév végére. Részben emiatt a Chevron és a Total SA is nettó profitjának éves csökkenéséről számolt be múlt heti első negyedéves gyorsjelentésében. Ráadásul a BP-nek több mint 40 milliárd dolláros büntetést kell fizetnie a Mexikói-öbölben okozott olajkatasztrófáért, ez az összeg azonban még tovább emelkedhet, mivel még nincs végső ítélet az ügyben.

Brent árfolyama (dollár/hordó)

Forrás: [origo]

A hordónkénti finomítói árrések 17,8 dollárra emelkedése az első negyedévben előnyös volt a vállalat számára, mivel magasabb árréssel tudja értékesíteni a feldolgozott nyersolajat.

További pozitívum, hogy a cég egy évvel a határideje előtt sikeresen befejezett egy 38 milliárd eurós eszközeladási programot. Ennek célja az volt, hogy az olajtársaság a kulcsfontosságú, legnagyobb nyereséget biztosító területeire tudjon fókuszálni, illetve a 2010-es olajkatasztrófa miatti büntetéseket ki tudja fizetni.

Ezen túl a vállalat márciusban eladta a TNK-BP-ben meglévő részesedését a Rosneftnek, ami után 12 milliárd dollárt kapott, és 20 százalékos tulajdonosává vált az állami többségi tulajdonban lévő, a világ legnagyobb kőolaj-kitermelőjének számító Rosneftben. A befolyó dollármilliárdokból 8 milliárd dollárt saját részvény visszavásárlásra fog fordítani a BP.

Továbbá 25 milliárd dollár értékben hajtanak végre beruházásokat 2013-ban a tavalyi 23 milliárd dollár után. Többek között új projekteket kezdenek el Angolában, Ausztráliában, a Mexikói-öbölben és Azerbajdzsánban. A vállalat közlése szerint a beruházásokra fordított összegek 2014-től évi 24-27 milliárd dollárra fog nőni.

A társaság még mindig optimista a jövővel kapcsolatban, és februári bejelentésük alapján idén továbbra is az olaj és gázkitermelésük növekedésére számítanak. A BP napi kőolajkitermelése ugyanis a 2009 harmadik negyedévétől szinte folyamatosan csökkent.

Forrás: [origo]

A vállalat részvényei 3,2 százalékot erősödtek a kellemes meglepetést okozó első negyedéves profit, és a kedvező hírek után.

BP árfolyama (London)

Forrás: [origo]