Vágólapra másolva!
Kétezer közszolga veszíti el munkáját idén június végéig, újabb kétezer az év végéig, 11 ezren pedig 2014-ben - ez az intézkedés volt a Görögországnak folyósított hitel következő részletének lehívásához kapcsolt feltétel.
Vágólapra másolva!

123 képviselő ellenében 168-an támogatták a görög parlamentben azt a törvényt, mely lehetővé teszi, hogy a következő év végéig 15 000 görög állami alkalmazottnak mondhasson fel munkáltatója - írja a BBC. Az utcai tiltakozásokkal kísért szavazáson a kormányzó jobbközép koalíció három pártja támogatta az intézkedést, annak a csomagnak részeként, mely az állami kiadások megvágása által kívánja javítani a görög állam fizetőképességét.

A tervezett menetrend szerint 2000 közszolga veszíti el munkáját idén június végéig, újabb 2000 az év végéig, 11 ezren pedig 2014-ben. Az állam elsősorban olyanokat kíván meneszteni, akik korábban már megszegtek valamilyen szabályt - Görögországban eddig arra is alig volt lehetőség, hogy akár jogosan menesszen közszolgákat az állam. A legtöbbjük helyére új, fiatal munkavállalók érkeznek majd, így a görög közszférát tulajdonképpen csak kis mértékben karcsúsítja az intézkedés. A kormány ezért egy párhuzamosan futó csomagban 150 000 állami munkahely megszüntetését is tervezi.

A most elfogadott törvény az egyik feltétele annak, hogy Görögország lehívhassa a neki folyósított hitel következő, 8,8 milliárd eurós részletét.

A jogszabály kritikusai szerint a lépés az így is rekordmagas munkanélküliséget fogja növelni, mivel olyan közszolgák elbocsátásáról szól, akik idős koruk miatt eleve hátrányban lennének a munkaerőpiacon, és már most is gondjaik vannak családjaik eltartásával.