Vágólapra másolva!
Hongkong emelkedik csak a főbb ázsiai piacok közül, ahol a jó vállalati negyedéves eredmények segítik az indexet. Ugyanakkor a többi parketten kisebb mínuszok láthatóak.Amerikában bár csütörtökön nap végére alább hagyott az emelkedés mértéke, pluszban zártak a főbb mutatók, amit segített a vártnál jobb munkaerőpiaci adat is. Ma a befektetők a magyar idő szerint  fél 3-kor megjelenő első negyedéves GDP adatra figyelnek majd. Az elemzők éves alapon 3 százalékos növekedést valószínűsítenek az első három hónapra vonatkozóan. Emellett tovább folytatódik a jelentési szezon, többek között a Chevron és a Goodyear is ma teszi közzé számaut.A határidős indexek alapján mínuszban nyithatnak az európai tőzsdék, melyek közül a legtöbbnek tegnap még sikerült a pozitív tartományban zárnia.
Vágólapra másolva!

Hong Kong az élen Ázsiában

A főbb ázsiai piacok többsége lefelé veszi az irányt a hét utolsó kereskedési napján. Egyedül a hongkongi tőzsde emelkedik 0,8 százalékkal miután több nagyvállalat is erős profitnövekedésről számolt be, míg a japán index csökken 0,3 százalékkal.

Forrás: [origo]

A Bank of Japan kamatdöntő ülése után erősödni kezdett ma a japán jen a dollárral szemben. A jegybank nem jelentett be semmi új intézkedést, hanem csak megerősítette korábbi vállalását, miszerint növelik az inflációt és megduplázzák a monetáris bázist két év alatt.

Hongkongban a pénzügyi szektortól kezdve a telekomon át az olajiparig mind emelkedni tudnak a jó vállalati eredményekre. A Bank of China 1,7, China Unicom Hong Kong 2, míg a PetroChina 2,3 százalékkal halad felfelé.

A hongkongi Hang Seng index értéke (pontban)

Forrás: [origo]

A globális részvénypiacokon jelenleg meglehetősen pozitív a hangulat, mert a befektetők a jó vállalati eredmények hatására veszik az értékpapírokat, ha pedig gyengébb makroadatok látnak napvilágot, azt úgy értékelik, hogy amiatt a jegybankok még hosszabb ideig folytathatják laza monetáris politikájukat, nyilatkozta Matthew Sherwood a Perpetual cég piaci elemzője a MarketWatch-nak.

Ugyanakkor a Shanghai Composite 0,7 százalékkal megy lejjebb, de a dél-koreai Kospi is csökken 0,4 százalékkal. Ausztráliában a bányacégek emelkedtek a növekvő nyersanyag áraknak köszönhetően, de az index minimális mínuszban van.

Az elemzői várakozásokhoz képest jobb lett a Samsung első negyedéves eredménye. A dél-koreai vállalat 7,15 ezer milliárd wonos profitot ért el a várt 6,73 ezer milliárddal szemben. A negyedév során a társaság a teljes okostelefonpiac harmadát tudta kihasítani. Az év első három hónapjában 69,4 millió telefont adtak el, éves alapon 56 százalékos növekedést elérve. A cég részvényei 0,6 százalékkal csökkennek.

A Samsung árfolyama (Szöul)

Forrás: [origo]

Felfelé meneteltek Amerikában

A nap végére megint elveszett a lendület az amerikai tőzsdéken, de még így is sikerült növekedést elérniük az indexeknek. Az S&P 500 0,4, míg a Nasdaq 0,6 százalékos növekedést tudott összehozni, a Dow Jones pedig 0,2 százalékkal került feljebb.

Forrás: [origo]

A mai nap legfontosabb eseménye a 14:30-kor megjelenő első negyedéves amerikai GDP adat lesz. A Bloomberg által megkérdezett elemzők éves alapon 3 százalékos növekedésre számítanak az év első három hónapját tekintve. De a becslések 1 százalék és 3,8 százalékos növekedések között szóródnak.

Tízből kilenc S&P 500 szektor emelkedett tegnap, a legjobban a távközlési cégek és a nyersanyagkapcsolt vállalatok teljesítettek, igaz, előbbiek két nappal korábban komoly mínuszokat halmoztak fel, amit korrigáltak. A közmű és az energia szektor vállalatai voltak most a leggyengébbek.

Forrás: [origo]

Kellemes meglepetést okozott első negyedéves gyorsjelentésével a többek között a Kit Kat és Twizzlers csokik gyártója, a Hershey. 1,09 dolláros egy részvényre jutó nyereséget ért el az elemzők által várt 1,04 dollárral szemben az édességiparban tevékenykedő cég. A csokigyártó nyereségének növekedésében leginkább a termékein elérhető árrések emelkedése játszott szerepet, amit a árupiacon a kakaó árának csökkenése, és a cég költségeinek mérséklődése segíthetett. A részvények eleinte 2 százalékkal drágultak, azonban nap végére fél százalékos mínuszba kerültek a papírok.

Nagy kilengéseket mutatott a tegnap este jelentő Amazon részvénye piaczárás után. A legnagyobb online áruház EPS soron bőven túl tudta szárnyalni az elemzői konszenzust, de árbevétele elmaradt a várttól. A társaság prognózisai azonban csalódást keltő, mivel a szakértőktől várt 165,1 millió dolláros üzemi profit helyett akár 340 millió dolláros veszteséget is elérhet a cég rossz esetben, optimista esetben pedig 10 millió dollárt. A 14,5-16,2 milliárd dolláros árbevétel prognózis az nagyjából megegyezik a konszenzusban szereplő 15,92 milliárd dollárral.

2,5 százalékot esett piaczárás után a Starbucks a konszenzusnak nagyjából teljesen megfelelő negyedéves eredmények után. A kávézó lánc 2,12-2,18 dolláros éves EPS-t vár, miközben januárban még csak 2,06-2,15 dollárt jósolt a menedzsment, a piac pedig 2,17 dollárra számít. 10-13 százalékos éves árbevétel bővülésre számít a cég, ami szintén egybevág a konszenzussal.

7,3 százalékot ugrott piaczárás után a JC Penney részvénye, miután az amerikai tőzsdefelügyeletnek beadott dokumentumok alapján Soros György alapja 7,9 százalékos részesedést szerzett a szebb időket is megélt amerikai kiskereskedelmi láncban.

Ma az előző két naphoz képest kevesebb gyorsjelentés érkezik az USA-ból, csak 16 S&P 500 komponens jelent. Piacnyitás előtt számolnak be a meghatározó cégek közül többen is. A Chevron, a DR Horton és a Goodyear számai lehetnek érdekesek.