Vágólapra másolva!
Nem mutat nagy mozgást a budapesti értéktőzsde, a BUX jelenleg kisebb mínuszban tartózkodik. A forint euróval szembeni árfolyama 301 felett jár a reggeli órákban, még tegnap indult meg egy gyengülési hullám a 299 alatti szintekről.Nyugat-Európában egyelőre vegyesen mozognak az indexek, miután az elmúlt két napban felfelé meneteltek a börzék. Fontosabb makroadat nem lát ma napvilágot, így a vállalatok beszámolói mozgathatják a piacokat.Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai összefoglalónkat is: Kifulladt az emelkedés Amerikában
Vágólapra másolva!

Álmosan indul a kereskedés itthon

Csökkenéssel kezdte a reggelt a hazai tőzsde, a BUX kisebb 0,1 százalékos mínuszban jár. A régióban ezzel alulteljesítő a magyar parkett, ahol újra a cseh börze halad az élen.

Forrás: [origo]

A nagy papírok közül az OTP 0,2, míg a Mol 0,6 százalékkal csökken a reggeli órákban. A Magyar Telekom 0,5 százalékkal emelkedikazok után, hogy már tegnap is a hazai parkett legjobban teljesítő részvénye volt. A Richter 0,6 százalékkal megy felfelé, az Egis pedig 1,3 százalékkal esik piacnyitás után.

Forrás: [origo]

Ismét Jelentős mennyiségű OTP részvényre átváltható OPUS kötvényt vásárolt az OTP elnök-vezérigazgatója, dr. Csányi Sándor. A 4000 darab ezer eurós névértékű kötvényt 58,11 százalékos árfolyamon vette meg a bank első számú embere. Az értékpapír tranzakció szinte teljesen megegyezik a tegnap bejelentett, szintén közel 4000 darab OPUS kötvényvásárlással.

A Mol az INA teljes átvételéről tárgyal a horvátokkal a Poslovni Dnevni értesülései szerint. A lap értesülései szerint egy júniustól életbe lépő új részvényesi megállapodásról lehet szó, melynek keretein belül a Mol átvenné a horvát kormány 44,84 százalékos részesedését a jelenlegi 49,1 százalékos részesedése mellé.

Ezúttal is lemaradt az e-útdíj tenderről a Synergon. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. ugyanis az i-Cell és az ARH társaságból álló, kizárólag magyar tulajdonú konzorciummal kötött szerződést - közölte az NFM. A kedvezőtlen hírek ellenére 1,6 százalékkal emelkedik a részvény árfolyama.

Reagált a Bloomberg a PSZÁF vádjaira, és a hírügynökség regionális kommunikációs részlege az MTI kérdésére szerdán közölte, hogy a hiba felfedezése után azonnal korrigálták azt, és azonnali lépéseket tettek az ilyen esetek megelőzése érdekében. A PSZÁF még tegnap indított piacfelügyeleti vizsgálatot, a pénzpiaci mozgásokat kiváltó hírügynökségi hiba miatt.

Újra 301 felett jár a forint euróval szembeni árfolyama, még tegnap délután indult gyengülésnek a hazai fizetőeszköz. Egy hét alatt már a negyedik befektetési bank elemzői jelentek meg a mostaninál gyengébb árfolyam várakozással. Tegnap a Société Générale jött ki 306,8-as EURHUF várakozással. A dollár/forint árfolyam 231,6-nál, míg a svájci frankkal szembeni jegyzések 245 közelében ingadoznak.

Az EUR/HUF árfolyama

Forrás: [origo]

Kisebb elmozduások Európában

Vegyesen mozognak reggel a vezető nyugat-európai indexek. Az elmúlt két nap során komoly emelkedéseket mutattak a börzék, talán ma egy kis korrekció lehet. Fontosabb makroadat nem lát ma napvilágot, így a vállalati beszámolók alakíthatják a kereskedést.

Forrás: [origo]

12 százalékot esett éves szinten az első negyedévben a második legnagyobb francia autógyártó, a Renault árbevétele. A társaság 8,27 milliárd eurós bevételt hozott össze, holott a szakértők 8,57 milliárd eurót vártak. A vállalat ugyanakkor megerősítette korábbi célkitűzéseit, tehát az autó divízióban pozitív üzemi eredményt várnak és pozitív szabad pénzáramlást, de ehhez az is kell, hogy az európai autópiac ne romoljon tovább. A francia autógyártó részvényei 0,2 százalékos pluszban állnak.

1,5 százalékkal csökken az Eni, miután az egyszeri tételekkel módosított nettó profit soron 1,43 milliárd eurót ért el az olasz társaságaz év első negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 2,47 milliárd euróval. A lassuló első negyedév ellenére tartja a cég korábbi terveit.

2007 óta a legnagyobb tőzsdei kibocsátás készülődik Németországban a vegyipari vállalat, az Evonik révén. A Financial Times szerint csütörtökön kezdődik meg a kereskedés a részvénnyel, melyből 14 százalékos pakkot adott el a CVC Capital Partners és a RAG. 2 milliárd euró értékben viszik a tőzsdére a részvényeket, a cég értéke pedig 15 milliárd euró körüli.

2,84 milliárd darab részvényt készül eladni 1,06 eurós áron a KPN - közölte a holland telekomcég. A vállalat már korábban jelezte, hogy rights issue-t hajt végre (csak azok jegyezhetnek a kibocsátás során, akik már tulajdonosok), melynek végrehajtásához kellő ajánlatot kaptak. A cég részvényei 2,1 százalékkal esnek.