Kivizsgálná az MNB a forintgyengítő hibát

Vágólapra másolva!
Kedden rövid ideig megingott a forint, miután a Bloomberg hírügynökség tévesen közölte a magyar kamatdöntést. Az MNB kivizsgálná, miért történt a forintesés.
Vágólapra másolva!

Kivizsgálná a Magyar Nemzeti Bank a Bloomberg hírügynökség hibáját. A keddi kamatdöntésről tévesen azt írta a hírügynökség, hogy 400 bázisponttal, vagyis 4 százalékponttal csökkent a magyar alapkamat. A hibát gyorsan javították ugyan, de a forint így is zuhant rövid ideig a téves információ miatt.

A jegybank közleményében azt írta, a "helytelen adatok megjelenését követő heves pénzpiaci mozgásokat a későbbiekben ki kell vizsgálni". Emellett szorgalmazták, hogy tegye meg a Bloomberg a szükséges lépéseket, hogy ne történhessen hasonló félretájékoztatás.