Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint globálisan egyenetlen gazdasági felépülésre lehet számítani, a világ vezetőinek többet kellene tenniük a gyorsabb növekedés és munkahelyteremtés érdekében.
Vágólapra másolva!

Határozott cselekvésre van szükség a fenntartható növekedés táplálásához, és ahhoz, hogy a globális gazdaság lendülete helyreálljon - közölte egy nyilatkozatban a Nemzetközi Valutaalap stratégiai irányító testülete.

A Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság (IMFC) felszólította ugyanakkor az Egyesült Államokat és az érintett európai országokat, hogy késedelem nélkül ratifikálják az IMF kvótarendszerének reformjáról még 2010-ben elfogadott megállapodást. Ez a megállapodás nagyobb súlyt adna a feltörekvő országoknak a nemzetközi pénzügyi szervezet döntéshozatalában. Az amerikai és európai késlekedés az egyik fő, konfliktusokkal járó téma az IMF-ben.