Vágólapra másolva!
A vevők uralkodtak ma az európai tőzsdéken, ami felfelé segítette a főbb részvényindexeket. Az újabb sikertelen olasz elnökválasztás nem tudta megakasztani az erősödéseket, így a tőzsdemutatók kissé korrigálni tudták az elmúlt napok eséseit. Fontosabb makroadat hiányában a vállalatok felől érkező hírek mozgatják leginkább a nemzetközi börzéket, Amerikából számos gyorsjelentés látott napvilágot. A tengerentúlon a Dow Jones kivételével szintén erősödnek a mutatók, az IBM részvényei viszont nagyobb zuhanáson mennek keresztül. A vételi kedv itthon is kitartott, a BUX nap végére tovább tudta növelni előnyét, amivel napi maximumán zárt. A hazai főbb papírok mind jól teljesítettek, egyedül a Magyar Telekom mutatott lemaradást.
Vágólapra másolva!

Nagyot ugrott zárásra a BUX

A hazai piacon is kitartott zárásig a vételi kedv, ahol a magyar részvényindex tovább tudott erősödni késő délután, és végül napi maximumán, 0,9 százalékos pluszban zárt. A régióban szintén erősödéseket lehetett látni, a cseh PX viszont kiemelkedett társai közül 1,1 százalékos drágulásával.

Forrás: [origo]

A BUX-nak nagy segítség volt a Mol emelkedése, az olajpapír 1,5 százalékot erősödött, miután az utóbbi napokban rendre alulteljesítőnek számított. Az olajtársasággal kapcsolatos hír, hogy újabb kulcsfontosságú dátum közeleg a társaság részvényesei számára, május elején ugyanis lejár a korlátozás, amit a Dana Gas vállalt a meglévő részvényei értékesítésére.

A többi főbb papír közül a Richter is magára talált zárásra, és a napközbeni imbolygás után 1,2 százalékot erősödött. Az OTP 0,7 százalékos pluszt szedett össze, míg az Egis kissé elfáradva 0,6 százalékot emelkedett, amivel kissé korrigálta tegnapi nagyobb mélyrepülését. Az Egis csütörtöki nagyobb esését az okozhatta, hogy a koreai Celltrion, akinek a termékeit az Egis is forgalmazza, felhagy az egyik készítményének tesztelésével. A mai erősödésben az játszhat szerepet, hogy a legfrissebb hírek szerint a Celltrion mégis elkezdené a Rituxa harmadik vizsgálati fázisát az év későbbi részében.

A Magyar Telekom viszont nem tudott csatlakozni társaihoz, 0,2 százalékos mínuszt hozott össze.

Forrás: [origo]

A kisebb társaságok papírjai közül az ANY Biztonsági Nyomda csupán 0,2 százalékos pluszban zárt annak ellenére, hogy ma lehetett utoljára osztalék fejében megvásárolni a cég részvényét. A 44 forintos összeget május 2-án kezdi kifizetni a tulajdonosoknak a társaság.

A forint ma eddig nem tudott erősödni, a 298,6-298,8-as szint közé ragadt be délután az euróval szembeni árfolyama. Ennek oka lehet az is, hogy a Goldman Sachs után már a Morgan Stanley bankóriás is a forint gyengülését várja. A két elemzőház előrejelzése közötti lényeges különbség, hogy amíg előbb rövid távon számít 310-es EURHUF árfolyammal, addig utóbbi az év végre várja 320 közelébe a forintot az euró ellenében .

A dollár/forint árfolyama 228,1-nél, a svájci franké 245,1-nél jár.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Kilőtt a bányaóriás Kazakhmys

Optimista hangulatban indult ma a kereskedés az európai tőzsdéken, és a jó hangulat egész nap kitart, így a főbb részvényindexek emelkedni tudtak.

Délután viszont enyhébb, átmeneti hangulatromlás következett be, melyben az újabb sikertelen olasz elnökválasztás játszhatott szerepet. Ma harmadjára sem sikerült új elnököt választania az olasz parlamentnek, ami fokozhatja a bizonytalanságot Olaszországban, ahol a februári parlamenti választások is sikertelenek voltak.

A részvények közül a bányacégek papírjai emelkednek ki, miután az Anglo American közölte, a legtöbb nyersanyag esetében növelni tudta kitermelését az első negyedévben. Leginkább a réz, a vasérc és gyémánt kitermelése nőtt jelentősen. Ennek köszönhetően az Anglo American részvényei közel 2,4 százalékot erősödtek, ami jó hatással van a többi bányatársaság papírjaira is, a Kazakhmys valósággal kilőtt, és 24,4 százalékot ugrott, míg a Fresnillo 2,9 százalékot, a Rio Tinto pedig másfél százalékot erősödött.

Jó teljesítményükben a nyersanyagárak korrekciója is szerepet játszhat, a WTI nyersolaj, az arany, a földgáz és a réz is drágulni tud az elmúlt napok nagyobb esései után.

Forrás: [origo]

A német DAX index viszont visszacsúszott a negatív tartományba, melynek egyik oka, hogy 2,2 százalékos mínuszban jár a Commerzbank. A társaság bejelentette, hogy az első negyedévben veszteséges volt az átszervezési költségek miatt. 2013-ban nem valószínű, hogy a bank osztalékot tud fizetni, ráadásul a cég vezetője úgy véli, az idei és jövő év is nehéz lesz.

Ütik az IBM-et

Felemásan mozognak késő délután az amerikai részvényindexek, melyek közül kettő korrigálni tudja az elmúlt napok eséseit. Az S&P 500 0,8 százalékot erősödött, a Nasdaq pedig 1,2 százalékkal került feljebb, amivel másfél hónapos mélypontjától próbál minél messzebb kerülni. A Dow Jones viszont lemaradt társaitól, leginkább az IBM több mint 6 százalékos zuhanása miatt.

Fontos makroadat ma nem kerül nyilvánosságra, így leginkább a vállalatok felől érkező hírek mozgatják a piacokat.

Forrás: [origo]

A technológiai szektort leginkább a Microsoft nagyobb emelkedése segíti, az óriásvállalat részvényei ugyanis 4,2 százalékos ugrással reagáltak a cég kedvező gyorsjelentésére. A Microsoftnak sikerült a várt feletti eredményt hoznia az első negyedéves gyorsjelentésében, de ez sokkal inkább az elmúlt hetek rémisztő híreinek tudható be, semmint az igazán kirobbanó teljesítménynek.

A Google is remekel a kedvező számok után, a papírok 2,8 százalékot drágultak.

Forrás: [origo]

A General Electric is erősödik annak köszönhetően, hogy a befektetők pozitívan értékelték a cég gyorsjelentését. A GE vártnál nagyobb árbevételt ért el, míg az első negyedéves profit a konszenzusnak megfelelően alakult.

Az IBM nagyobb gyengülését a főbb sorokon csalódást okozó tegnapi gyorsjelentése okozhatja. A társaság néhány üzletágának eladását tervezi a második negyedévben és elbocsátásokra is sor kerülhet.

IBM árfolyama (NYSE)

Forrás: [origo]

A McDonald's a vártnak megfelelő eredményekről számolt be első negyedéves gyorsjelentésében. A társaság annak ellenére tudta növelni nyereségét, hogy a főbb piacokon, Európában és az Egyesült Államokban visszaesett a társaság forgalma. Ez a zsugorodás pedig áprilisban is folytatódhat a gyorsétteremlánc szerint, aminek nem örülnek a befektetők, a részvények 1,8 százalékot estek.

A Dell papírjai is gyengülnek, majdnem 3,5 százalékkal, miután a számítógépgyártó hivatalosan bejelentette, hogy a Blackstone kockázati tőke társaság nem kíván kötelező érvényű ajánlatot tenni.

A McDonald'snagy versenytársának számító Chipotle Mexican Grill tovább menetelnek, már 8,2 százalékkal értékelődtek fel a papírok, mivel a várakozásokat meghaladó eredményekről számolt be a gyorsétteremlánc. A bevétel és az eredmény is jobb lett a vártnál, azonban tőzsdei pályafutása leggyengébb növekedését produkálta a társaság a már egy éve nyitva lévő éttermeiben.

Forrás: [origo]