Vágólapra másolva!
A gyenge amerikai piacnyitás hatására Európában is esni kezdtek a főbb részvényindexek, a hangulatromlás viszont csak átmenetinek bizonyult, záráshoz közeledve egyre feljebb tornázzák magukat a mutatók. Ezzel párhuzamosan Amerikában is kapaszkodnak az indexek, és már csak kisebb mínuszok láthatóak. A rossz hangulatot az is okozhatta, hogy Olaszországban sikertelenül zárult az elnökválasztás, és az amerikai makroadatok is a vártnál gyengébben sikerültek. Ezen kívül számos vállalati gyorsjelentés kellemetlen meglepetést okozott, többek között a Nokia, az eBay és a Verizon Communications is csalódást okozott számaival, vagy előrejelzéseivel. Itthon nagyobbat zuhant az Egis, miután koreai partnere felfüggesztette egyik közös gyógyszerük fejlesztését. A magyar piacon pocsékul teljesítettek a főbb papírok, ennek következtében a BUX is mínuszba csúszott vissza.
Vágólapra másolva!

Nagyot zuhant az Egis

Európai társaival ellentétben a BUX-ot nagyobb mértékben érintette a hangulatromlás, a magyar részvényindex végül 0,5 százalékos mínuszban fejezte be a napot. Ezzel a magyar piac újra jobban teljesített régiós társainál, a többi tőzsdén ugyanis ennél nagyobb mínuszok voltak láthatóak.

Forrás: [origo]

A BUX-ot egyedül Mol 1,3 százalékos emelkedése tudta segíteni, miután olyan hírek láttak napvilágot, hogy Törökország támogatná azt a tervet, mely szerint a kurdok Törökországon keresztül exportálhatnának olajat, de a bevételeket a törökök közreműködésével osztanák szét az iraki és a kurd kormányok között. A Mol számára ez azért pozitív, mert a magyar olajtársaság jövőbeli növekedése nagymértékben múlik azon, hogy a társaság mikor lesz képes értékesíteni a kurd mezőkön kitermelhető olajat.

A magyar részvényindexet a többi főbb papír pocsék teljesítménye rántotta lejjebb, az OTP 0,9 százalékot esett, amivel korrigálta tegnapi emelkedését. A Magyar Telekom 1,2 százalékot, a Richter pedig 1,9 százalékot zuhant.

A legrosszab napja az Egisnek volt, 2,7 százalékot zuhant, miután a koreai Celltrion, akinek a termékeit az Egis is forgalmazza, felhagy az egyik készítményének tesztelésével.

Forrás: [origo]

A kisebb társaságok papírjai közül a CIG Pannónia tegnapi záróértékén fejezte be a napot, és a társasággal kapcsolatos hír, hogy a cég közgyűlése elutasította a Járai Zsigmond visszahívására irányuló javaslatot, így a felügyelőbizottság elnöke továbbra is a posztján maradhat.

Nincs jó formában ma a forint, késő délután a 298,7-as szint körül mozog az euróval szemben. Mai gyengülésében Matolcsy György MTI-nek adott interjúja is szerepet játszhatott, a jegybank elnöke úgy nyilatkozott, az MNB korlátozhatja a kéthetes kötvényekhez való hozzáférést a bankok számára, ami "kvázi" kamatvágással érne fel számukra. Ezt Rogán Antal is megerősítette ma, aki szerint a lépés csak az egyik módja lenne a jegybank veszteségeinek csökkentésére.

Ezen kívül a Goldman Sachs 310-es euró/forint árfolyamot vetített előre, ezért vételi pozíciók nyitását javasolja a devizapár esetében. A hazai fizetőeszközön eddig a sikeres magyar államkötvény aukció sem tud érdemben segíteni, melyen a tervezettnél több forrást tudott bevonni az ÁKK magas kereslet mellett.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Sikertelen az olasz elnökválasztás

A gyenge amerikai piacnyitás következtében a negatív tartományba csúsztak vissza a főbb európai részvényindexek a kezdeti pluszokból, azonban a hangulatromlás csak átmeneti volt, a tőzsdemutatók tegnapi záróértékeik fölé tornázták vissza magukat zárás előtt.

Az eladói nyomást az is okozhatta, hogy Olaszországban sikertelenül zárult a parlamenti elnökválasztás, mivel Franco Marini nem kapta meg a megválasztásához szükséges kétharmados többséget.

A hangulaton javíthatott, hogy Németországban a parlament alsó háza megszavazta a 10 milliárd eurós ciprusi mentőcsomagot. Ezen kívül délelőtt sikeres kötvényaukciókat tartottak Spanyolországban és Franciaországban, melynek során a 10 éves spanyol államkötvény esetében 4,61 százalékos aukciós átlaghozam alakult ki, ami 2010 óta a legalacsonyabb hozamnak felel meg. A francia ötéves papírok pedig rekord alacsony hozam mellett találtak gazdára.

Forrás: [origo]

A Nokiának nincs jó napja, a részvényei 10 százalékot zuhantak, miután a szebb napokat is megélt telefongyártó a várakozásoktól elmaradó árbevételről számolt be negyedéves gyorsjelentésében.

Nokia árfolyama (Helsinki)

Forrás: [origo]

A Reuters értesülései szerint 2 ezer főtől válik meg világszerte az Aviva, és a leépítés a teljes létszám 6 százalékát jelenti. A vezérigazgató azonban megerősítette, hogy az év végéig a kiadáscsökkentés miatt 450 millió fontot spórolnak meg. A hírre 0,5 százalékos mínuszban forognak a részvények.

400 dollár alatt az Apple

Nyitás után lefelé vették az irányt az amerikai tőzsdemutatók, amivel folytatják ezen a héten látható rosszabb teljesítményüket. Az S&P 500 0,0 százalékos, a Dow Jones 0,2 százalékos, a Nasdaq pedig 0,5 százalékos mínuszt szedett össze. A mínuszok azonban nem jelentősek, európai társaikkal együtt fokozatosan kúsznak felfelé a mutatók.

A rosszabb hangulatban a vártnál gyengébb munkaerőpiaci adat is szerepet játszhat, mely szerint a várt 350 ezer fő helyett 352 ezer fő igényelt munkanélküliségi segélyt az elmúlt egy hétben. Ráadásul a philadelphiai Fed index is elmaradt a várttól, áprilisban a főindex értéke a várt 3 pont helyett 1,3 ponton alakult a márciusi 2 pont után, ami a feldolgozóipar kilátásainak romlására utal.

Forrás: [origo]

Az S&P 500 szektorai vegyesen teljesítenek, a pénzügyi szektort leginkább a Morgan Stanley több mint 3 százalékos esése húzza lejjebb, annak ellenére, hogy a bankház a vártnál jobb eredményekről számolt be gyorsjelentésében. A gyengülés hátterében az állhat, hogy a részvénykereskedési üzletág eredményei elmaradtak a várakozásoktól.

A technológiai papírok közül az Apple folytatja lejtmenetét, és már a 400 dolláros szint alatt mozog az árfolyama. A papírok nagyobbat estek tegnap is, amiben a beszállítói felől érkező negatív hírek is szerepet játszottak.

Apple árfolyama (Nasdaq)

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

Az eBay papírok is pocsékul teljesítenek miután a vállalat csalódást okozott rövid távú pénzügyi előrejelzéseivel. Így hiába hozta az elvárt szintet negyedéves gyorsjelentésével a társaság, a részvények közel 5 százalékot estek.

A PepsiCo viszont 5,2 százalékot ugrott azután, hogy a cég egy részvényre jutó nyereség soron pozitív meglepetést okozott gyorsjelentésével. Az üdítőital-gyártással foglalkozó cég megerősítette korábbi, 7 százalékos EPS növekedési prognózisát, így 4,39 dollár lehet az idei egy részvényre jutó profit. Egyszámjegyű nyersanyag áremelkedést vár a vállalat. Idén pedig 3 milliárd dollárt akar részvényvisszavásárlásra fordítani a PepsiCo.

A Verizon Communicationnek felemásan sikerült az első negyedéve, a társaság EPS soron pozitív, árbevétel tekintetében viszont csalódást keltő számokat tett közzé. Ennek ellenére 3,2 százalékos emelkedésben mozog a részvény, mivel az előfizetéses ügyfelekre jutó átlagos bevétel jobb lett, mint amier az elemzők számítottak.

Piaczárás után érdemes lesz figyelni a Google, az IBM és a Microsoft gyorsjelentésére, melyekre kiemelt fókusz irányulhat a befektetők felől.