Minden második gyógyszer olcsóbb lett tavaly óta

Vágólapra másolva!
A magyar gyógyszerfogyasztók 7 milliárd forintot, a költségvetés négyszer ennyi pénzt takarított meg azon, hogy a gyártók tavaly egyre nagyobb árversenybe voltak kénytelenek belemenni a nyereségük terhére. Egyes készítményeknél további árcsökkenés is várható.
Vágólapra másolva!

2012-ben hétmilliárd forinttal költött kevesebbet a magyar lakosság receptköteles gyógyszerekre, mint 2011-ben, az államnak pedig 28 milliárddal került kevesebbe a gyógyszerár-támogatás - hangzott el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szerdai sajtótájékoztatóján.

A 2205 gyógyszerből 1305-nek csökkent tavaly az ára, átlagosan 35 százalékkal, de volt példa majdnem 80 százalékos árcsökkenésre is. Elsősorban a vérnyomás- és koleszterincsökkentő, valamint az asztma és depresszió elleni készítmények lettek olcsóbbak.

A megtakarítások mögött az úgynevezett vaklicit bevezetése áll. A másfél éve működő rendszerben a gyógyszergyártók félévente a versenytársaik ajánlatainak ismerete nélkül adnak árajánlatot, és az OEP a legolcsóbb termék(ek) árát támogatja azok közül, amelyek azonos betegségek kezelésére alkalmasak.

Ez adott esetben azt jelenti, hogy ha a beteg megszokott gyógyszere rosszul szerepel a vakliciten, akkor onnantól csak jóval drágábban juthat hozzá - választania kell tehát, hogy többet fizet, vagy átáll egy általa még nem ismert, olcsóbb orvosság szedésére.

Az OEP jelen lévő vezetői nem tudtak válaszolni arra a kérdésre, hogy a betegek közül pontosan hányan váltottak, hányan ragaszkodtak az eredeti gyógyszerükhöz, illetve hány esetben fordult elő, hogy megváltozott a referenciakészítmény (az adott csoport legolcsóbb gyógyszere), de hozzátették, hogy ezek a statisztikák az OEP honlapján elérhetők.

Arra a kérdésre, hogy várható-e árcsökkenés a további vakliciteken is, az OEP főigazgatója, dr. Sélleiné Márki Mária azt válaszolta, hogy a folyamatnak egy ésszerű határ után nyilván meg kell állnia, de a licitnek ezután is lesz funkciója, hiszen garantálni fogja az árak alacsonyan tartását.

Ugyanakkor a közeljövőben több originális készítménynek is lejár a szabadalmi védettsége, vagyis kaphatóak lesznek a generikus (hatóanyag szempontjából azonos, utángyártott) variációik. Mivel a generikus termékek sokkal olcsóbbak, ezen gyógyszerek esetében lehet számítani áresésre.

A vaklicit eredményeiről beszámoló sajtótájékoztató része az OEP 2010 óta létező új kommunikációs stratégiájának, melynek végrehajtásával a Young & Partners kommunikációs tanácsadó céget bízta meg. Többek között egy, az OEP tevékenységét bemutató kisfilm is készült, az ennek költségeit firtató kérdésre a főigazgató nem válaszolt.

A Young&Partners a sajtótájékoztató után közölte az [origo]-val, hogy a 2012 decemberében gyártott film összköltsége 2,5 millió forint volt.