Vágólapra másolva!
Kedvező hatással van az európai piacokra az amerikai tőzsdék tegnapi felpattanása, ennek következtében a főbb részvényindexek korrigálni tudják az elmúlt napok eséseit, és emelkedésnek indultak nyitás után, dacára annak, hogy az európai autóértékesítések 10 százalékkal zuhantak egy év alatt az ACEA adatai szerint. A korai vételi kedv hazánkra is átragadt, a BUX szintén erősödni tud, amiben az OTP drágulása van a legnagyobb segítségére. A kezdeti jó hangulat azonban hamar elromlott, és hirtelen nagyobb eladói nyomás nehezedett az európai tőzsdékre. Ennek következtében a főbb részvényindexek a negatív tartományba csúsztak vissza, a DAX különösebb hír nélkül nagyobbat zuhant, és a BUX is már tegnapi záróára alatt mozog.Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Felpattantak az amerikai tőzsdék
Vágólapra másolva!

9:50 - Elromlott a hangulat

Hirtelen komolyabb eladói nyomás alakult ki az európai és ezzel együtt a magyar piacon, amivel gyorsan tova tűnt a kezdeti jó hangulat a tőzsdékről. A német DAX index percek alatt nagyobbat zuhant, már több mint 2 százalékos mínuszba került, de a többi európai részvényindex is a negatív tartományban mozog. Itthon a BUX szintén visszaesett, és már 0,3 százalékos mínuszban mozog.

A Reuters által megkérdezett traderek vegyes okokkal magyarázták a hirtelen esést, felmerültek európai országok - köztük Németország - leminősítésével foglalkozó pletykák, a kiújuló közel-keleti feszültségek, egy hatalmas programozott kereskedés egy nagy bankháztól és hibás megbízás is a német piacon.

DAX index (pont)

Forrás: [origo]

9:30 - Több száz milliós támogatást kapott a Mol

Európával együtt a magyar tőzsdén is a vevők kerültek többségbe nyitás után, így a BUX 0,4 százalékos emelkedésre képes, amivel régiós társai között a középmezőnyben foglal helyet.

Forrás: [origo]

A BUX-ot leginkább az OTP újabb erősödése húzza feljebb, a bankpapír a tegnapi menetelése után 1 százalékos drágulásra képes. A bankkal kapcsolatos hír, hogy a Moody's szerint 2013-ban továbbra is veszteségesek lehetnek a régiós bankok, legfőképpen az eurózóna adósságválsága miatt. Az OTP emelkedésében az is szerepet játszhat, hogy a Citi 3950 forintról 5460 forintra emelte a részvények célárát.

A többi főbb papír közül a Mol csupán 0,1 százalékos emelkedésre képes annak ellenére, hogy 340 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az olajtársaság.

A Richter 0,2 százalékot erősödött eddig, míg a Magyar Telekom és az Egis egyelőre nem mutat elmozdulást.

Forrás: [origo]

Varga Mihály gazdasági miniszter a Magyar Televíziónak adott reggeli interjújában elmondta, a kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy 3 százalék alatt tartsa az idei GDP-arányos költségvetési hiányt.

A forint eddig nem mutat jelentős elmozdulást, két hónapos csúcsához közel, a 293,6-os szint alatt imbolyog az euróval szemben. A dollár/forint árfolyama 222,7-nél, a svájci franké 241,5-nél mozog. Az előbbi esetében utoljára március elején, az utóbbinál pedig március közepén járt ilyen magasságokban a jegyzés a forint szempontjából.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Óriási visszaesés az európai autóiparban

Az amerikai tőzsdék felpattanása az európai piacokra is kedvező hatással van, a főbb részvényindexek felfelé indultak el nyitás után. Így Európában 0,4-0,6 százalék körüli pluszokat lehet látni, a legjobban az olasz FTSE/MIB index teljesít, míg a spanyol IBEX a sereghajtók közé tartozik.

A piacokat viszont még megmozgathatja a brit munkanélküliségi ráta közzététele, valamint a Bank of England utolsó monetáris ülésének jegyzőkönyvének a nyilvánosságra hozása is.

Forrás: [origo]

A hangulatot egyelőre nem tudja elrontani, hogy 10 százalékot esett éves szinten márciusban az európai autóértékesítés az ACEA adatai szerint. A legnagyobb zuhanást a Peugeot-Citroen és a Ford, valamint a Toyota hozta össze 16-17 százalékos mínusszal. A Daimler 1 százalékos, a Volkswagen közel 10 százalékos, míg a BMW 4,7 százalékos csökkenést ért el. A német autóértékesítés is gyatra lett, 17 százalékot zsugorodott az eladott autók száma éves szinten.

A gyengébb számok következtében a Peugeot-Citroen részvényei 0,2 százalékos, a Volkswagen papírjai 0,6 százalékos, a BMW részvények pedig 0,3 százalékos mínuszban forognak.

Az ING 1,1 százalékot erősödött, melyben az a hír is szerepet játszhat, hogy a pénzintézet 1,5 milliárd dolláros IPO keretében vinné tőzsdére az amerikai biztosítási egységét. A vállalat 64,2 millió részvény eladását tervezi 21-24 dolláros áron, és az elsődleges tőzsdei kibocsátást követően az ING 75 százalékos részesedést birtokolna a cégben.

A Rio Tinto után a BHP Billiton is közzétette első negyedéves vasérc termelését. Az utóbbi társaság csupán 40,2 millió tonna vasércet hozott a felszínre, miközben az elemzők 42,3 millió tonnát vártak. A bányacég mindenesetre megerősítette a 2013-as kitermelési számait, ám ez sem elég a BHP Biliton papírok gyengülésének megakadályozására, a részvények 0,8 százalékot vesztettek értékükből.