Új bútorgyárat húznak fel Nógrádban

Vágólapra másolva!
A Sinia Bútorgyártó Kft. új üzemet hoz létre Bátonyterenyén az ipari parkban 1,7 milliárd forintos beruházásban, a saját fejlesztésű bútorok gyártását 2014 áprilisában kezdik meg, és 150 embert foglalkoztatnak a Nógrád megyei városban - jelentette be Joost Vandendriessche, a belga tulajdonú cég ügyvezető igazgatója.
Vágólapra másolva!

Bíró Tivadar, a cég általános igazgatója elmondta, hogy a Sinia Kft. jelenleg a salgótarjáni ipari parkban működik, és mivel ott nincs lehetőség a telephely bővítésére, a most épülő bátonyterenyei ipari parkban fejlesztenek.

A földterület megvásárlása, az építkezés, az új ülőbútorcsalád gyártásához kapcsolódó 98 gyártóberendezés és a szoftver összköltsége 1,7 milliárd forint, ehhez 44 százalékos támogatást nyertek a Gazdasági Operatív Program (GOP) pályázatán. A próbagyártást 2014 márciusára, az üzemszerű működés kezdetét áprilisra teszik.

A jelenleg 225 főt foglalkoztató Sinia Kft. 1999-ben kezdte meg működését Salgótarjánban, 2012-ben már 3,6 milliárd forint árbevételt ért el. A gyár bőr- és szövetfoteljait és ülőgarnitúráit Nyugat-Európába, döntően a Benelux-államokba és Franciaországba exportálja. A kft. alapítása óta saját fejlesztőrészleggel rendelkezik.