Tolongtak az elektronikai beszállítók

Vágólapra másolva!
Jelentős érdeklődés kísérte az elektronikai beszállítói fórumot, amelyet a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) a Magyar Elektronikai Társasággal (MELT) és az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elektronikai gyártók bizottságával együttműködésben szervezett - közölte a HITA.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a keddi rendezvény célja a hazai kis- és középvállalkozások, illetve a Magyarországra betelepedett elektronikai gyártóipari szolgáltató nagyvállalatok közötti beszállítói kapcsolatok erősítésének elősegítése volt.

A program első felében a HITA beszállítói osztálya bemutatta a hazai beszállítói kapcsolatok fejlesztése érdekében alkalmazott eszközrendszerét, továbbá a héten debütált önálló fejlesztését, a minősített beszállítói adatbázist.

A beszállítani szándékozó vállalkozások egyedülálló lehetőséget kaptak a Flextronics, a Foxconn, az IBM, a National Instruments, a Nokia, a Sanmina-SCI és a Siemens vezetőivel való közvetlen kapcsolatfelvételre, valamint a HITA-val és más szakmai szervezetekkel való konzultációra.

A rendezvény helyszíne az újpesti El-Tech Center, házigazdája a BHE Bonn Kft. volt, amely kis sorozatú, magas minőségű elektronikai komponensek fejlesztéséről és gyártásáról ismert. A résztvevőknek lehetőségük nyílt az üzem bejárására is.

A BHE székházában a kezdő elektronikai vállalkozások számára biztosított a lehetőség a betelepedésre, létesítményei, high-tech környezete és műszaki eszközei rendelkezésre bocsátásával a cég segítséget nyújt az induló vállalkozások megerősödéséhez - áll a közleményben.