Jól fogyott a Danone, a befektetőknek is ízlett

Vágólapra másolva!
Közel 4 százalékot emelkedett a Danone árfolyama, miután 5,6 százalékos árbevétel növekedés ért el a az első negyedévben éves szinten. Az adat a 4,2 százalékos növekedést váró elemzői konszenzust és a befektetőket is alaposan meglepte. Ugyanakkor Európában továbbra is visszaeső forgalomról számolt be a francia cég, melyben a menedzsment szerint a közeljövőben sem várható éles fordulat.
Vágólapra másolva!

Jól teljesített a Danone az első negyedévben, a forgalom 5,6 százalékos növekedést mutatott éves szinten, szemben az elemzői konszenzusban szereplő 4,2 százalékos növekedéssel. Pierre Tegner, a Natixis elemzője szerint ez kiemelkedően jó eredménynek számít a rendkívül gyenge európai gazdasági környezet miatt. Az árbevétel növekedése pedig ezúttal is nagyobb arányban származott a forgalom növekedéséből, mint az árváltozások, vagy az összetétel változások hatásaiból, ami kedvezőnek értékelhető.

Forrás: [origo]

Ha a Danone globális értékesítését vizsgáljuk, akkor főleg az európai régió gyengélkedése, és az ázsiai térség erősödése figyelhető meg. Az európai 5,1 százalékos visszaesés főleg a periféria országok csökkenő kereslete okozza, ahol a megszorítások jelentős összegeket vesznek ki a fogyasztók pénztárcájából. Kína azonban remekül teljesített, jelentősen hozzájárulva a térség 16,6 százalékos forgalom növekedéséhez. Az észak-amerikai térség is átlag feletti teljesítményt produkált, 8,5 százalékkal emelkedtek az eladások.

Európa vergődése tovább folytatódhat a menedzsment szerint, akik figyelembe véve az ebből fakadó kockázatokat, már korábban is a bejelentettek egy 200 millió eurós megtakarítást eredményező 900 fő elbocsátásával járó költségcsökkentési tervet, melynek megvalósítása jól halad a vállalat vezérigazgatója szerint.

A befektetők kitörő örömmel fogadták a vártnál kedvezőbb értékesítési számokat, az árfolyam pedig közel 4 százalékos emelkedést ért el a reggeli órákban. Az 56,5 eurós árfolyam pedig közel 5 éves csúcsnak számít a többek között joghurtokat is gyártó vállaltnál.

A Danone árfolyama (Párizs)

Forrás: [origo]