Vágólapra másolva!
Alaposan elrontották a hangulatot a vártnál gyengébb kínai makroadatok, melyek következtében előbb az ázsiai majd az európai tőzsdéken is szabadulni kezdtek a részvényektől a befektetők. A mélyrepülést a bányatársaságok részvényei vezetik, melyekkel párhuzamosan az arany is nagyobb zuhanáson megy keresztül. Ezek következtében itthon is az eladók vannak fölényben, azonban a BUX mínusza kissé mérsékeltebb európai társaiéhoz képest. Európa gyengélkedése miatt Amerikában is lefelé indulhatnak el a főbb részvényindexek, melyeket a New York-i feldolgozóipari beszerzési menedzserindex áprilisi alakulásának közzététele, valamint a Citigroup nyitás előtti gyorsjelentése mozgathat meg
Vágólapra másolva!

Európával együtt csúszik lefelé a BUX

Az európai piacokon tapasztalható borongósabb hangulat a hazai parkettre is kedvezőtlen hatással van, a magyar tőzsdén szintén az eladók vannak többségben. A BUX 0,4 százalékos mínuszban mozog, amivel a régiós piacok élmezőnyében foglal helyet.

Forrás: [origo]

A magyar részvényindexet továbbra is az Egis nagyobb esése húzza lejjebb. A gyógyszerpapír 1,9 százalékot veszített értékéből, amivel pénteki nagyobb menetelését és felülteljesítését korrigálja.

A rossz hangulat az OTP-re sincs jó hatással, a bankpapír 1 százalékot esett. A többi blue-chip közül a Magyar Telekom 0,5 százalékos, a Richter 0,2 százalékos mínuszt szedett össze, míg a MOL 0,03 százalékot tud erősödni átlagosnál alacsonyabb forgalom mellett.

Forrás: [origo]

A kisebb társaságok közül a Plotinus 5 százalékot erősödött, miután a cég 8 százalékkal növelte egy részvényre jutó saját tőkéjét, alig több mint két hét alatt, melynek értéke agy 2250 forint a márciusi végi 2070 forinthoz képest.

Az E-Star 0,5 százalékos mínuszban mozog, és a céggel kapcsolatos hír, hogy április 26-án kezdődik a csődegyezségi tárgyalások következő fordulója, melynek folyamán a társaság menedzsmentje a nem vitatott tartozások tőkeértékének részvényekké történő konvertálását javasolja

A forint továbbra sem mutat nagyobb elmozdulást, a 295-ös szintnél mozog az euróval szemben. A dollár/forint jegyzése kisebb erősödés után 225,7-nél, a svájci franké 242,8-nál található.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Nyakló nélkül zuhan az arany

A kezdeti stagnálás után megtalálták az irányt a főbb európai részvényindexek, melyek a mínuszokat kezdték el halmozni délelőtt. A tőzsdemutatók így folytatják pénteken megkezdett eséseiket, amiben a vártnál gyengébb kínai makroadatok játszhatnak szerepet.

A kínai gazdasági növekedés lassulása leginkább a bányatársaságok részvényeire van rosszabb hatással, ugyanis Kína a világ legnagyobb nyersanyagimportőrének számít, így az ország gyengélkedése ezeknek a cégeknek a termékei iránti keresletet is csökkentheti. Ennek következtében a Randgold Resources 8,8 százalékos, a Kazakhmys 7,2 százalékot, a Polymetal International pedig 8 százalékot zuhant Londonban, egyre lejjebb lökve a FTSE indexet.

Forrás: [origo]

Velük szemben a Roche gyógyszergyártó 1,2 százalékot erősödött, miután a JPMorgan megerősítette a részvényekre felülsúlyozási ajánlatát, a korábbi 270 svájci frankos célárat 280 frankra emelve.

Az arany folytatja mélyrepülését, ma már közel 100(!) dollárt esett a nemesfém árfolyama, amiben technikai tényezők, és a javuló globális növekedési kilátások egyaránt szerepet játszhatnak.

Arany árfolyama (dollár/uncia)

Forrás: [origo]

Érkeznek a Citigroup számai

Az európai tőzsdék gyengélkedése miatt Amerikában is lefelé indulhatnak el a részvényindexek nyitás után, a határidős indexek alapján 0,3-0,4 százalékos mínuszokra lehet felkészülni. A befektetőknek érdemes lesz figyelni a New York-i feldolgozóipari beszerzési menedzserindex áprilisi előzetes alakulásának közzétételére, mely megmozgathatja majd a piacokat.

Ezen kívül többek között a Citigroup is közzéteszi gyorsjelentését. A 14 órakor érkező gyorsjelentés esetében a Bloomberg által megkérdezett elemzők 20,16 milliárd dolláros bevételt és 1,168 dolláros EPS-t jósolnak.