Az év végéig kihúzná a tartalékaiból a kormány

MNG, Varga Mihály, Konvergencia Program ismertető sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
Nem tervez új megszorításokat a kormány, még az idén beindulhat a gazdasági növekedés, a költségvetési hiány a szükséges 3 százalék alatt marad - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Vágólapra másolva!

2013-ban újraindul a gazdaság növekedése, teljesítjük a 3 százalék alatti költségvetési hiánycélt, és ehhez nincs szükség kiegészítő intézkedésekre - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a konvergenciaprogram ismertetésekor.

A gazdasági növekedés azonban alacsonyabb lehet a kormány várakozása szerint, mint tervezték. A korábbi 0,9 százalék helyett már csak 0,7 százalékkal számolnak. Jövőre már 1,9, rá egy évre 2,3 százalékos növekedést vár a kormány, majd 2016-ban már 2,5 százalékosat.

Az Európai Bizottság legutóbbi, februári előrejelzésében az állt, hogy Magyarország deficitje 3,4 százalék lehet az idén, vagyis szerintük nem teljesül a 3 százalék alatti hiány. A kormány két stratégia közül választhatott: vagy meggyőzi Brüsszelt, hogy rosszul számolt, és a tartalékra hivatkozik, vagy megszorításokat vállal a hiánycél tartása érdekében.

Az államháztartásban is kedvező folyamatok indultak be az elmúlt három évben, tavaly 2 százalékos hiányt ért el a költségvetés - mondta Varga Mihály. Ezenkívül csökken az államadósság mértéke, és hitelbővítő kezdeményezések is indultak. Az Eximbank, a Magyar Fejlesztési Bank és a jegybank is elindított ilyen programot.




Marad még tartalék

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) úgy számol, hogy az infláció a korábbi 5 százalék feletti várakozással szemben csak 3,1 százalék lesz, majd ezen a 3 százalék körüli szinten marad A költségvetési hiány az idén és jövőre is 2,7 százalék lesz az NGM várakozása szerint. (2015-ben 2,2, rá egy évre 1,3 százalékos hiányt vár a kormány.) A kabinet arra számít, hogy a munkanélküliség az idén 10,7 százalék lesz.

Varga Mihály ugyan több kockázati tényezőt is felsorolt az idei költségvetéssel kapcsolatban, de az NGM elemzése szerint mindezek még fedezhetők a költségvetés jelenlegi tartalékaiból. A pénzügyi tranzakciós illetéknél várhatóan 80 milliárd forinttal kevesebb bevétel folyik be, erről a Bankszövetséggel egyeztet a kormány. Gyorsan reagált a pénzpiac - mondta kérdésünkre a miniszter. Sokan összevonnak tételeket (utalásonként maximum hatezer forintos felső sapkát írt elő a törvény), így az egész évre megközelítőleg 80 milliárdos elmaradással lehet számolni. Az államkincstár által befizetett tranzakciós adó azonban számításaik szerint be fog folyni.

Az IMF-megállapodás elmaradása is kockázatot hordoz, mert 100 milliárdos megtakarítást vártak attól, ha létrejön. A minisztérium várakozása szerint az ország hitelfelvételei után fizetett kamatkiadás mégis csökken, így összességében semleges lesz a hatás.

Varga Mihály sajtótájékoztatója Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A vártnál kisebb lesz a kiadás a bérkompenzációnál, a lakásépítési támogatásnál és a korhatár előtti juttatásoknál. Összességében azzal számol a kormány, hogy a 400 milliárd forintos tartalék (1,3-1,4 százalék GDP-arányban), a kockázatok számbavétele után csökken, de még mindig marad a GDP 0,6 százaléka. Ez elegendő lesz az év végéig tartó folyamatokra - mondta Varga Mihály.

A kormány a program számításakor használt euróárfolyamon is változtatott. Korábban 283 forintos árfolyammal számoltak, most 295 forintra váltottak. Az eurót a sajtótájékoztatót közvetlenül megelőzően kevéssel 295 forint alatt jegyezték, majd a makrogazdasági előrejelzések ismertetése után 295,50-ig gyengült a forint az euróval szemben. Az MTI által megkérdezett kereskedők szerint ugyanakkor csendes a piac, nincsenek nagy üzletkötések, és az 50 filléres gyengülés nem nevezhető érdemi reagálásnak.

Az államadósság alakulásával úgy számol a kormány, hogy az idén 78,3, jövőre 77,2, majd 2015-ben 76,1 és 2016-ban 73,5 százalék lesz, ez alacsonyabb szint, mint amellyel az Európai Bizottság legutóbb számolt.

Nekünk nagyon fontos ez a jelentés

A konvergenciajelentést minden olyan uniós tagállamnak el kell készítenie, amely még nem tagja az eurózónának (ezek az országok konvergálnak, azaz közelítenek az euróországok mutatóihoz). Az eurót használó tagok úgynevezett stabilitási programot mutatnak be, hogy miként teljesítik az eurózóna-beli kötelességeiket.

Magyarország nyáron kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól. Ha nem sikerül, akkor a tagállamok megszavazhatják, hogy több százmilliárd forintnyi uniós támogatást elvesznek az országtól büntetésül azért, mert nem felelünk meg a közös szabályoknak. Ezért van külön jelentősége Magyarország esetében a jelentésnek, ugyanis ebben foglalja össze a kormány az érveit, amelyekkel bizonyítani akarja Brüsszelnek, hogy teljesíti a kötelezettségeket.

Az Európai Bizottság májusban készíti el a gazdasági előrevetítést. Ha ebbe az kerül bele, hogy Magyarország várhatóan nem teljesíti a kritériumokat, az nagy valószínűséggel az eljárás fenntartását fogja maga után hozni a nyári tanácsülésen (a végső szót az Európai Tanács mondja ki a bizottság számításai alapján). A magyar konvergenciaprogram célja, hogy ez a brüsszeli előrejelzés pozitív legyen Magyarországra nézve.

Nincs könnyű dolgunk

A kabinetnek nincs egyszerű dolga, a válság miatt a bizottság szoros pórázon igyekszik tartani a tagállamokat. Ezért nem csak azt kell bizonyítani, hogy a múltban 3 százalék alatt volt a hiány, de még csak nem is annyit, hogy 3 százalék alatt is marad a következő években. Brüsszel számon kéri azt is, hogy egyszeri hiánytömködéssel érte el egy ország a szintet, vagy strukturális átalakításokkal, tartós eredményekkel.

Ráadásul nemcsak a deficit számít az eljárás értékelésénél, hanem az adósság is. A kormány ugyan harcot indított az államadósság ellen, de a csökkentés eddig csak féleredményeket hozott. Az év elején 80 százalék fölött is járt a ráta, holott a nyugdíjpénztári vagyon önmagában mintegy 5 százalékponttal mérsékelte. Az idén pedig a vártnál jobb infláció és a gyér gazdasági növekedés kérdőjelezi meg, hogy sikerül-e megfelelni a brüsszeli adósságleszorítási elvárásoknak (az adósság és a deficit leszorításáról itt olvashat bővebben).