Nagy zuhanások az árupiacokon, összeomlott az ezüst

Vágólapra másolva!
Széleskörű likvidálási hullám alakult ki az árupiacokon az elmúlt napokban. Nem győzzük kapkodni a fejünket az újabb és újabb akár többéves mélypontok elérése után, mivel az eladási hullámok szinte korrekciók nélkül és egyre erőteljesebben sújtják a szektort. Az arany pár centtel megközelítette a 1400 dolláros szintet, az ezüst a pénteki méretes szakadás után ma 11 százalékot veszített értékéből. A WTI crude is már 3 százalék mínuszban van, pedig Amerika még fel sem kelt. A többi nyersanyagpiaci termék is nyomás alatt van, egyértelmű kitárazás zajlik az árupiacokon, miközben a többi piaci szegmensben komoly pánikjelek nem mutatkoznak.
Vágólapra másolva!

A dollár nem mutat komolyabb mozgást, az 1,31-es szint körül mozog már napok óta az euróval szemben. A részvénypiacok ugyan mutatnak némi megtorpanást, kisebb korrekciót az elmúlt időszak csúcsai után, de messze nem olyan mértékűt, ami indokolná azt a heves mozgást, amit az árupiacok esetében látunk. A nyersanyagpiacok hónapok óta messze lemaradónak számítanak, a részvénypiacok lényegében töretlen emelkedését a partvonalról figyelték és az elmúlt hetekben érezhetővé vált az egyre erősebb általános eladási nyomás.

A múlt pénteken viszont átszakadt a gát, fontos technikai szintek estek el, amelyek újabb eladókat hoztak a piacra és a (kényszer)likvidálásokkal szemben nincs komoly vételi erő.

Fundamentumokat kár lenne keresni ebben a piaci szituációban, a mozgásokat inkább technikai jellegű magyarázatokkal lehet megmagyarázni.

A legnagyobb vesztesek a nemesfémek közül kerülnek ki. Az arany árfolyam a két éves mélypontjára süllyedt, két nap alatt 150 dollárt vesztett az értékéből. Az ezüstre jellemző, hogy kétszer akkora mozgást mutat, mint az arany, de azért a 11 százalékos bedőlés egy hétfő délelőtti kereskedésben meglehetősen példátlan. A palládium és a platina is 4 százalékot csorgott, ők olcsóbban megúszták a két kirakattermékhez képest, de a pánik itt is mutatkozik.

Arany árfolyama (dollár/uncia)

Forrás: [origo]

Ezüst árfolyama (dollár/uncia)

Forrás: [origo]

Gyorsuló ütemben száguldanak lefelé az olajpiac reprezentánsai is. A brent már a 100 dollárt is megközelítette kora délelőtt, míg a WTI 89 dollár alatt is járt. Az ipari fémek is bekerültek a "gyűlölt" termékek közé a réz például 4 százalék körüli szakadást szenvedett el.

Brent nyersolaj (dollár/hordó)

Forrás: [origo]

Réz árfolyama

Forrás: [origo]

A legforgalmasabb időszak az árupiacokon (is) az amerikai normál kereskedési nyitva tartás idejére esik. A különböző árupiaci termékek esetében ez közép európai idő szerint 2 és 3 óra környékén kezdődik, így nemsokára kiderül, nem estek-e túlzásba az ázsiai és európai befektetők. Nem lenne meglepő, ha a tengerentúlon belevennének a rövid távon mindenképpen túladottnak tűnő piacokba....