Keresik a ciprusi csomag hiányzó milliárdjait

Vágólapra másolva!
Összeültek az eurózóna vezetői, hogy kitalálják, honnan lesz plusz 6 milliárd euró Ciprus megmentésére. Az EU és az IMF nem hajlandó még több pénzt adni, lehet, hogy az országnak dobra kell vernie az aranyát.
Vágólapra másolva!

Válságtanácskozást tartanak pénteken az eurózóna pénzügyminiszterei a ciprusi helyzetről - írta a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala.

A megbeszélés azért vált szükségessé, mert csütörtökön kiderült, hogy a ciprusi gazdaság stabilizálásához szükséges csomag mérete a korábban gondolt 17 milliárd eurónál jóval magasabb, 23 milliárd euró körüli. Mivel a luxemburgi pénzügyminiszter, Luc Frieden közölte, hogy az EU és az IMF 10 milliárd eurós közös hozzájárulása nem fog emelkedni, bizonyára Ciprusnak kell előteremtenie még 6 milliárd eurót.

A kormány eddig elsősorban a 100 ezer euró fölötti bankbetétek megadóztatását vetette be, de felvetődött már az is, hogy az ország aranytartalékának egy részét értékesítik. "A kormány többféle javaslatot tett, ez is köztük van" - idézte a BBC a kabinet szóvivőjét, Hrisztosz Sztilianideszt.

A szóvivő szerint a csomag méretének elszámolásáért jórészt az előző kormány a felelős, személyesen pedig a döntéseket túl sokáig halogató Dimitrisz Hrisztofiasz februárban leköszönt köztársasági elnök.

A BBC által idézett elemzők szerint óriási kihívás lesz ennyivel több forrást találni. Jonathan Loynes, a Capital Economics vezető közgazdásza szerint a pluszterheket a bankok betéteseinek és hitelezőinek kell viselniük.