Vágólapra másolva!
Több sört isznak a magyarok, de egyre gyakrabban a nagyon olcsó, 100 forintos dobozokat teszik a kosarukba.
Vágólapra másolva!

Az egy főre jutó sörfogyasztás tavaly Magyarországon 63 liter volt, a piac forgalma összességében 1,26 százalékkal bővült, amit a vezető ipari szervezet óriási eredményként értékelt szerdai sajtótájékoztatóján. A kismértékű növekedés két éve tart, ám a tavaly eladott 6,3 millió hektoliter még mindig jóval kevesebb a korábbi időszakban mért, átlagosan 7-7,5 millió hektoliter között mozgó fogyasztásnál.

A Magyar Sörgyártók Szövetsége három nagy szereplőt tömörít, a Borsodit, a Heinekent és a Drehert, a most közölt adataiban ezenkívül a Pécsi sörgyár számai is szerepelnek. Az összesítés így a magyar piac több mint 95 százalékát lefedi.

Csíkné Kovács Klára, a szövetség elnöke kiemelte, hogy a fogyasztási cikkek iránti általános keresletcsökkenés hatása a sörpiacon is nyomot hagyott, a nagyon olcsó, 100 forint körüli italok forgalma erősödött. Ezeket jellemzően a diszkont- és hipermarketláncok importálják, vagyis nem Magyarországon készülnek.

A sörös ágazat tavaly 65 milliárd forint adót fizetett, ennek több mint a felét a jövedéki adó tette ki. A válság mindamellett a sörpiacon is érezteti hatását, tavaly a piacvezető cégek 85 embertől váltak meg, az alkalmazottak száma így most mintegy 1600 fő. A világ legnagyobb sörfogyasztói továbbra is a csehek, ott a csecsemőket is beleszámolva tavaly fejenként mindenki 144 litert gurított le a torkán.