Kiderül, mit gondolnak Matolcsyék

Vágólapra másolva!
Szerdán a jegybankokra figyelnek a piaci szereplők. A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi kamatdöntésének rövidített jegyzőkönyvét délután hozzák nyilvánosságra, míg az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve este ad ki fontos közleményt.
Vágólapra másolva!

Az eurót ezen a héten eddig folyamatosan 300 forint alatt jegyezték a bankközi piacon, jellemzően 297-es szint környezetében hullámzik a forint.

A befektetők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) márciusi kamatvágásának hátterét ismerhetik meg a nap folyamán, miután nyilvánosságra hozzák a döntés rövidített jegyzőkönyvét. A múlt hónapban a nyolcadik egymást követő alkalommal csökkentette 25 bázisponttal az irányadó ráta szintjét a központi bank, így 5 százalékra, történelmi mélypontra került a kamat.

A döntés követő napokban ismertette növekedésösztönző programját az MNB, így elvileg nem érheti meglepetés a piaci szereplőket, azonban valószínűleg fokozott figyelemmel olvassák majd a jegybanki jegyzőkönyvet, amely bepillantást ad Matolcsy György elnök első kamatdöntő ülésébe. Az új jegybankelnök úgy döntött, nem tart sajtótájékoztatókat, így a jegyzőkönyvből kell tájékozódniuk a piacoknak.

Balogh Balázs, az XTB Magyarország piaci elemzője szerint Király Júlia MNB alelnök lemondása állította meg a forint erősödését a hét első napján. Király utódját a szerdai kormányülés után nevezheti meg Orbán Viktor kormányfő. Elemzésében azt írta, hogy ma leginkább a jegybanki közlemény érdekelheti a befektetőket. "Továbbra is emelkedő sávban mozog az euró-forint kurzus, és a csütörtöki inflációs adat is megbolygathatja a piacokat" - fogalmazott a szakértő.

Szerda este a Federal Reserve (Fed) is közzéteszi az álláspontját a piaci folyamatokról, amelyből az amerikai jegybanki politikára vonatkozó információkat kapnak az elemzők. A Fed a múlt hónapban 0-0,25 százalék között hagyta a kamatot, és nem változtatott a 85 milliárd dolláros havi kötvény- és jelzáloglevél-vásárlási programján sem.

Noha a jegyzőkönyvben egyes döntéshozók felvethetik a program csökkentésének, esetleg visszavonásának lehetőségét, a múlt heti munkanélküliségi adat tükrében már nem biztos, hogy hasonlóan látnák a helyzetet a jegybankárok. A mezőgazdaságon kívül márciusban 88 ezer új munkahely keletkezett, ami kiábrándító, hiszen elemzők 100 ezerrel több új állásra számítottak. A munkanélküliségi adat fokozta azt a várakozást, hogy a Fed kitart a mennyiségi könnyítés mellett.