Hirtelen gyengült a forint - 298 felett az euró

Vágólapra másolva!
Meredek gyengülés bontakozott ki a forint piacán, miközben reggel még az erősödéssel kísérletezett a forint, mostanra visszatért 298 fölé az euró árfolyama. Ma javasolhat új alelnököt az MNB vezetésébe Orbán Viktor.
Vágólapra másolva!

Élesen gyengülésnek indult a forint délelőtt, 298,6 közelében is megfordult az euró-forint árfolyam. Reggel még újabb csúccsal (a grafikonon mélyponttal) kacérkodott a forint 296,5 alatt, de nem tudta megtartani "erejét", visszapattant a fontos támaszszintek közeléből.

Az euró-forint árfolyam

A forint ezzel éppen a korábban megindított emelkedő trendvonalról fordult az euróval szemben, ami rövid távon a további gyengülés esélyét növeli. A grafikon alapján első körben igazán drámai elszállástól még nem kell tartanunk, hiszen az 50 napos mozgótátlag is az aktuális szinteknél húzódik, ami akár vissza is foghatja a meginduló emelkedést. Nem sokkal fölötte pedig ott húzódik a nemcsak lélektani szempontból, hanem a grafikon korábbi csúcspontjai és mélypontjai alapján is fontos ellenállásszint lehet.

Az euró-forint árfolyama

Új alelnök jön az MNB-hez

A forintot közvetlenül érintő hír lehet, hogy a hírek szerint a jegybank jövő hétfőn tér vissza a tárgyalóasztalhoz a legnagyobb hitelintézekkel, hogy egyezségre jussanak a múlt héten bejelentett jegybanki hitelezésélénkítő program részleteiről.

Emellett ma jelölhet új alelnököt a Magyar Nemzeti Bank vezetésébe Orbán Viktor, a miniszterelnökség szerint a kormányülést követően derül ki a jelölt személye. A jegybank alelnökét Áder János, köztársasági elnök nevezi majd ki a miniszterelnök javaslata alapján. Az új alelnök a parlamenti meghallgatását és kinevezését követően foglalhatja el pozícióját, így Király Júlia akár már az általa megjelölt időpont, április 22. előtt távozhat az alelnöki pozícióból és a monetáris tanácsból.

Az új alelnök kinevezésére azért van szükség, mert Király Júlia hétfőn bejelentette, lemond az alelnöki tisztségről és a monetáris tanácsban elfoglalt helyéről is, miután elmondása szerint lejárt az az egy hónap, amit az új jegybanki vezetésnek adott. Király szerint a jegybank az új vezetés intézkedései nyomán nem tud felelős, szakmailag megalapozott döntéseket hozni. Király Júlia hatáskörét Matolcsy György alig pár nappal érkezése után drasztikusan megnyirbálta, bár a jogszabályok értelmében ő maga nem szüntethette meg a munkaviszonyát.

Király távozásával a törvényben előírt legalább két, legfeljebb három alelnök helyett már csak egy, Balog Ádám maradt volna, hiszen Karvalits Ferenc alelnöki mandátuma már márciusban lejárt. A törvény betűjének betartása miatt volt szükség rá, hogy Orbán Viktor ilyen gyorsan, a mai kormányülés után bejelentse jelöltjét.

Jegybank és felügyelet együtt

A forint megítélését szintén befolyásolhatja, hogy nagytestvérünk, az origo értesülései szerint a kormány ismét elővette a PSZÁF és az MNB összevonásának ötletét, ami a jegybankot egyfajta pénzügyi "szuperhatósággá" tenné. A felügyelet viszont az MTI-n keresztül cáfolta, hogy ilyen összevonásra készülnének. Meglátásunk szerint ugyan a jegybanki és felügyeleti funkciók egy intézményben történő egyesítésére több európai példát is láthatunk, az egyes területeken legfeljebb közepes eredményeket felmutató PSZÁF, és a Matolcsy György tisztogatásaival a saját, meglévő szakmai területén is szinte döntésképtelenségig gyengült jegybank összeolvasztása erősen szuboptimális, a szabályozási környezet hatékonyságát súlyosan romboló lépés lenne.