Vágólapra másolva!
Vegyes hangulatú kereskedés zajlott ma Ázsiában, legjobb teljesítményt a japán és dél-koreai piacok produkálták, melyek 0,8 százalékos emelkedést értek el. A kínai piac viszont gyengén teljesített, vélhetően a leminősítés hatására.Amerikában viszont jó teljesítmény volt a piacon, a 0,5 százalékos pluszokat még a KPMG botránya sem tudta megzavarni. Eközben a First Solar árfolyama 45 százalékot ment.Európa vélhetően 0,3-0,5 százalékos emelkedéssel nyithat a határidős indexek alapján.
Vágólapra másolva!

Ismét lendületben a Nikkei

Újból nagyobb zártóértéket ütött a japán Nikkei, a 0,8 százalékos emelkedése pedig megegyezik a dél-koreai KOSPI index emelkedésével. A kínai és ausztrál tőzsdék viszont nem teljesítettek jól, előbbi 0,4 százalékos visszaesésében komoly szerepe lehet a leminősítésnek is.

Forrás: [origo]

Leminősítette Kínát a Fitch, a minősítő ugyanis aggódik a növekvő hitelállomány miatt, továbbá a növekedési kockázatok, és a bankrendszer problémái miatt. A Fitch a korábbi "AA-" minősítést rontotta le a "A+"-ra.

880 millió dolláros deficitet mutatott a márciusi kínai külkereskedelmi mérleg, míg az elemzők az előző havi 15,25 milliárd dolláros többlet után márciusban 5,15 milliárd dolláros többletre számítottak. A gyengébb adat oka főleg a megugró import és a vártnál kisebb export volt.

A 99-es szint felett ingadozik a jen a dollárral szemben, a 100-as szintet azonban még nem sikerült tartósan megközelíteni.

Az USDJPY árfolyama (napi)

Forrás: [origo]

Fennmaradt a jó hangulat Amerikában


Pozitív tartományban fejezték be a kereskedést az amerikai piacok, bár a Russell2000 csökkenéssel zárt, a többi index már 0,5-0,7 százalékos emelkedést hozott össze.

Forrás: [origo]

Jól teljesítettek az S&P 500 komponensei. Tízből 7 szektor volt képest a növekedésre a tegnapi kereskedésben, leginkább a nyersanyag, technológia és energia szektor képviselői teljesítettek jól 1 százalék körüli pluszaikkal, továbbá a közműcégek 0,3 százalékos mínusza sem nevezhető komolyabb visszaesésnek.

Forrás: [origo]

45 százalékot ugrott tegnap a First Solar árfolyama, miután a cég bejelentette, hogy a következő három évben a napelemeket gyártó cég árbevétele és eredménye a piaci várakozásokhoz képest lényegesen nagyobb lesz. A vállalat ráadásul azt is bejelentette, hogy megvásárolja a TetraSun startup céget. A részvény szárnyalásában az is szerepet játszott, hogy rendkívül magas volt a short állomány és pánikszerű vételekkel zárták pozícióikat a spekulánsok.

A First Solar árfolyama (Nasdaq)

Forrás: [origo]

Kirúgta a KPMG auditor céget a Herbalife, miután kiderült, hogy az előbbi cég egyik szenior partnere nem publikus információkat szivárogtatott ki. Az ügyben az FBI is nyomoz.

Több vállalat, köztük a Nokia és a Microsoft azzal vádolja a Google-t az európai hatóságoknál, hogy az Android szoftverével akadályozza a piaci versenyt. Egy lobbi csoport szerint az androidos telefonok a Google keresője irányába terelik a forgalmat.