Nem veszik a Mercedeseket, szenved a Daimler

Vágólapra másolva!
Lefelé módosíthatja áprilisban idei profitvárakozásait a német Daimler cégcsoport az európai autóipar egyre nagyobb mélységekbe süllyedése miatt. Ezzel tovább súlyosbodhatnak Dieter Zetsche vezérigazgató gondjai, az autógyártó egyre jobban lemarad a BMW-vel és az Audival zajló versenyben, emiatt az autógyártó tulajdonosai egyre elégedettlenebbek a társaság vezetésével.
Vágólapra másolva!

Visszavághatja áprilisban az idei évre vonatkozó profitvárakozásait a német prémium autógyártó Daimler. A cég az európai autóipar látványos visszaesése miatt, első negyedéves eredményeinek ismeretében kényszerülhet majd erre a lépésre a Reuters cikke szerint.

A társaság április 24-én fogja közzétenni első negyedéves gyorsjelentését. A vállalat igazgatósági ülésén Dieter Zetsche vezérigazgató közölte, továbbra sem számítanak az európai autóipari talpraállására a következő hónapokban.

Ezzel újabb csorba eshet Zetsche hírnevén, mivel a Daimlernél márciusban már közölték, hogy a 2013-as első negyedéves működési eredményük jóval alacsonyabb lehet az előző negyedévben mutatottnál. Zetsche-re amúgy is "rájár a rúd", mivel februárban csupán három évvel hosszabbították meg lejáró munkaszerződését a korábban tervezett öt év helyett. Ebben az játszhat szerepet, hogy az autógyártó tulajdonosai igencsak elégedetlenek a társaság vezetésével, mert az Audi és a BMW a luxusautók piacán jobban teljesít a Daimlernél az értékesítési számokat tekintve.

Forrás: [origo]

Így egyre halványul az esélye, hogy a Mercedeseket gyártó Daimler cégcsoport 2020-ra megelőzi a BMW-t és az Audit, és átveszi az első helyet a luxusautók piacán. Annál is inkább, mert a Daimler egyre jobban kezd leszakadni az óriási kínai piacon az értékesítési versenyben. Ezzel kapcsolatban Zetsche hozzátette, a cég nyereségét nem kívánják feláldozni a növekedés érdekében, elsődleges céljuk a minél nagyobb növekedés elérése a profit fenntartása mellett. Ennek érdekében 4 milliárd eurós költségcsökkentő intézkedéseket hajtanak végre 2014 végéig.

Ráadásul a részvények árfolyama gyakorlatilag stagnál Zetsche-t 2006-os kinevezése óta annak ellenére, hogy a nagy versenytárs Volkswagen és BMW papírjai közel megtriplázták értéküket. A Daimler részvények árfolyama a 200 napos mozgóátlagról pattantak fel a napokban, és az emelkedést a 61,8-as fibonacci szint állította meg. Ha ezt az ellenállást sikeresen áttöri az árfolyam, a papírok a 44 eurós szintig is száguldhatnak, ahol az 50 napos mozgóátlag, és a 76,4-es fibonacci szint együttes erővel állíthatja meg a papírok drágulását.

Daimler árfolyama (Xetra)

Forrás: [origo]