Vágólapra másolva!
Új stratégiai alapokra helyezné az együttműködést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a mobilszolgáltatókkal, derül ki egy tegnapi közleményből. Első olvasatra a kapcsolatok szorosabbra fűzése nem a telekomcégeknek kedvezne, hiszen az NMHH felhagyna a frekvenciahasználati jogosultság automatikus meghosszabbításának gyakorlatával. Úgy tűnik ráadásul, hogy nem az egyetlen kockázati tényező a mobilcégek számára, hiszen a hwsw szerint elképzelhető, hogy a Tele2 a közeljövőben visszatér a magyar piacra.
Vágólapra másolva!

Stratégiai együttműködés, kicsit máshogy

Az NMHH szerint a magyar versenyképesség jelentős mértékben függ a digitális gazdaság fejlődésétől, ezért új stratégiai alapokra kívánják helyezni a mobilszolgáltatókkal való együttműködést. Mindezt úgy tennék, hogy nem hosszabbítanák meg automatikusan a szolgáltatók jelenlegi szerződéses keretek közötti frekvenciajogosultságát.

A közleményből az sejlik ki, hogy a mobilszolgáltatóknak a jövőben tendereken kellene résztvenni a frekvenciák megújításához, ami az árverseny fokozódásának kockázatait hordozza. A Magyar Telekomnak például az 1800 Mhz-es frekvencia megújítására 2014-ben, a 900 Mhz-esére pedig 2016-ban kerül sor, a tendereztetés pedig rossz esetben akár azt is jelentheti, hogy a vállalatnak nagyobb kiadással kell majd szembenéznia, mint amivel jelenleg az elemzők és piaci szereplők számolnak.

Nem kis összegről van szó, a KBC Securities elemzője szerint például a frekvencia 2014-es megújítása 20,6 milliárd forintos kiadással járhat, ami a társaság egész éves beruházásainak nagyságrendileg 20 százalékát teszi ki. Amennyiben a kiadás mértéke emelkedik, az a megtermelt készpénz csökkenését vonja maga után, ami pedig az osztalék fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmakat erősítheti (persze ez nagyban függ attól, hogy egy tender eredménye mennyivel emelné a cég által kifizetendő összeget). Mivel a Magyar Telekom osztalékalapon árazott részvény, az osztalék szintjével kapcsolatos kockázatokat a papír árfolyama is megérzi.

A Magyar Telekom árfolyama (Ft)

Még a Tele2 is

Hasonlóan rossz hír lehet a mobilszolgáltatóknak a hwsw értesülése, mely szerint a svéd Tele2 a magyar piacra való visszatérést fontolgatja. A vállalat nemrég fújt visszavonulót Oroszországból, így most bőven van pénz más piacokon való terjeszkedésre. Nem zárható ki, hogy a pénz egy részét arra fordítja majd a vállalat, hogy megpróbál elindulni a 800 és 2600 Mhz-es frekvenciaaukciókon, vagyis a 2007-es kivonulását követően ezúttal nem a vezetékes, hanem mobilpiacra kíván betörni.

Egy új szereplő megjelenése szintén kedvezőtlen hír lenne a hazai mobilcégeknek, hiszen az erősebb verseny miatt az vélhetően az eredményeik csökkenéséhez vezetne.