Tovább terjeszkedik az OTP Oroszországban

Vágólapra másolva!
További fejlesztéseket tervez az OTP Oroszországban, mondta el a hazai pénzintézet helyi leányvállalatának vezetője a Kommerszantnak. Illés Zoltán az interjúban kitért arra, hogy a helyi egység stratégiai fontossággal bír a csoporton belül, ezért további befektetéseket terveznek.
Vágólapra másolva!

Sokkal univerzálisabbnak kell lennie az OTP Banknak Oroszországban, hiszen nem csak néhány évre terveznek - mondta el a HVG tudósítása szerint a bank leányvállalatának elnöke a tekintélyes orosz politikai-gazdasági lapnak. Miután május 4-én Illés elfoglalta a korábbi vezető Alekszej Korovin székét, a vállalati hitelezés arányát 40 százalékra csökkentette, de nyújtottak több, magasabb kockázatú hitelt is és növelték a vezetésben az orosz szakemberek létszámának arányát.

Illés elmondása szerint a 160 darabos orosz részlegben további fejlesztéseket terveznek, hiszen stratégiai szereppel bír a helyi operáció a csoporton belül. A bevételek és kiadások hatékony kezelésére helyezi az új vezető a hangsúlyt, miközben keresik a helyi finanszírozási lehetőségeket. A költség/bevétel mutató 40 százalékos, ami Illés elmondása szerint jó adatnak számít az országban.

Nem csoda, hogy az OTP nagy figyelmet fordít az orosz piaci terjeszkedésre, a tavalyi negyedik negyedévben ugyanis csoportszinten a leánycégek között már a legnyereségesebb egységnek számított. Az utóbbi években a bank nagy növekedést ért el Oroszországban, amit a portfoliójának felére rúgó azonnali áruhitelezésnek és hitelkártya kibocsátásnak köszönhetett.