297 alatt ragadt a forint

Vágólapra másolva!
Tovább erősödik a forint a főbb devizákkal szemben, az euró ellenében már a 298-as szint alatt tartózkodik az árfolyam. A lélektanilag fontos 300-as szint alatt még péntek délután ragadt meg az árfolyam, igaz, már csütörtökön is tesztelte a pszichológia szintet a MNB gazdaságélénkítő csomagjának bejelentésére.Késő délutánra már a 297-es szint alatt ragadt a forint árfolyama az euróval szemben, ami az esti órákra sem tört meg. Jelenleg igen fontos szintnél található a hazai fizetőeszköz, amely pozitív esetben akár 290-ig is erősödhet.
Vágólapra másolva!

19:02

Nap végig tovább erősödött a forint, és a késő délutáni órákat már a 297-es szint alatt töltötte az euróval szembeni árfolyama. Délelőtt még az MNB egyik alelnökének, Király Júliának a lemondása sem tudta megrengetni a hazai fizetőeszköz erősödését, pedig elmondása szerint a jegybank vezetésénak átalakítása az egész gazdaságra nézve jelentős kockázatokat jelent.

Az euró-forint árfolyam (3 perces)

Forrás: [origo]

A forint mai teljesítményével is nagy lépést tett abba az irányba, hogy ledolgozza a 2013-ban összeszedett hátrányát a régiós devizákkal szemben. A cseh koronánál máris jobban áll a forint, azonban a szintén erősödésnek induló lengyel zlotyt még nem tudta megelőzni. Az év eleje óta összeszedett gyengülés javarészt Matolcsy György MNB elnökké választása után keletkezett, ezt azonban mostanra szinte teljes mértékben visszaadta a forint.

Forrás: [origo]

Meghatározó technikai szinthez ért el a forint euróval szembeni árfolyama a november vége óta tartó emelkedő trendvonal személyében. Ha sikerülne ezt a szintet megtörnie a forintnak, akkor akár a 290-ig is erősödhet. Itt azonban már nehéz dolga lehet, miután rövidesen a 200 napos mozgóátlag is ideérhet.

Ellenkező esetben a március vége óta tartó csökkenő trendvonalig is visszapattanhat az árfolyam, ami jelenleg egybeesik a 300-as lélektani szinttel. Ezt a kimenetelt erősíti, hogy az elmúlt hónapok során nem tudott tartósan az 50 napos mozgóátlag (szürke görbe) alatt megragadni a forint. Markánsabb gyengülés során ismét a 307,5-ös szintet látogathatja meg az EURHUF.ű

Az EURHUF napi grafikonja

Forrás: [origo]

10:18

Ma is folytatódik a forint erősödése, azt követően, hogy az euró ellenében az árfolyam még péntek délután ragadt meg a 300-as szint alatt. A elmúlt hétekben először csütrötökön, a jegybank gazdaságélnkítő lépéseinek bejelentését követően nézett 300 alá a forint. A csomagot a korábbi bejelentésekkel összhangban ma nyolc nagy hazánkban tevékenykedő nagybankkal is megvitatja az MNB. Hétfő délelőtt pedig már a 298-at sem éri el az EURHUF árfolyama.

A forint árfolyama az euróval szemben

Forrás: [origo]

A kedvező piac hangulatban nem csak a forint teljesítménye emelhető ki, ugyanis a 10 éves lejáratú magyar államkötvény másodpiaci hozama 5,98 százalékra esett, ahol legutóbb 2005 szeptemberében járt.

Forrás: [origo]