Varga Mihály városa várja a hűtőgépeket

Vágólapra másolva!
Kiselejtezett hűtőgépet és elektronikai hulladékot hasznosító üzem épül Karcagon, ott, ahol Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter született. A tárcavezető a hűtőszekrények cseréjétől remélte a gazdasági növekedés és a lakossági fogyasztás meglódulását.
Vágólapra másolva!

Kiszolgált hűtőgépeket és elektronikai hulladékokat hasznosító üzemet építenek a kormányzat által nyújtott kiemelt támogatással Karcagon, az ipari parkban - jelentette be a vidékfejlesztési miniszter a nagykun városban.

A város szülöttje Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, akinek van egy elhíresült kijelentése hűtőgépügyben. Egy tavaly szeptemberi interjúban a minisztert arról faggatták, mitől lódulna meg a lakossági fogyasztás, amire Varga azt mondta, hogy "előbb-utóbb a hűtőszekrény elromlik, előtt-utóbb lehet, hogy a tévét is ki kell cserélni".

A karcagi üzemet beharangozó mai sajtótájékoztatón az agrárminiszter, Fazekas Sándor elmondta: a 3,6 milliárd forintos beruházás 170 embernek teremt munkahelyet. Az Európai Unió országai között két éve megállapodás született arról, hogy 2016-tól 65 százalékra kell növelni az összegyűjtött és feldolgozott elektronikai hulladékok arányát. "Ez hazánkban is a kapacitás növelését követeli meg, a karcagi beruházás ennek jegyében készül el" - tette hozzá a politikus.

Molnár Zoltán, az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a cég piacra lépésével elsődleges cél, hogy a hulladékok legmagasabb környezetvédelmi és minőségi szintű hasznosítása valósuljon meg. A beruházás további célja a környezetvédelmi iparban működő térségbeli vállalkozások segítése.

Az évi 22 ezer tonna kapacitású üzembe 1,2 milliárd forint értékben telepítenek berendezéseket. A zárt rendszerű német technológiában ugyanazon gépsor képes feldolgozni az elhasználódott hűtőgépeket, illetve az elektronikai hulladékot. A beruházás várhatóan az év végére készül el. Az üzem építése mellett országos begyűjtőhálózatot szerveznek a lakosság, az önkormányzatok és a kereskedelmi üzletláncok körében.