Dollármilliós fülesek Cipruson

Vágólapra másolva!
A ciprusi köztársasági elnök vejének szülei 21 millió eurót utaltak Londonba egy héttel azelőtt, hogy a bankbetéteket zárolták az országban. Az érintettek tagadják, hogy bármilyen összefüggés lenne a két esemény között.
Vágólapra másolva!

A ciprusi Laiki Bank igazgatósága március 27-én este utoljára gyűlt össze a székház hatodik emeleti tárgyalójában. Egy órát sem töltöttek a teremben, mindenki aláírta a felmondását, és ezzel a 112 éves pénzintézet lényegében megszűnt. "Olyan volt, mint egy temetés" - mondta a Reuters hírügynökségnek az esetről több jelenlévő igazgató.

A vég akkor már nem volt váratlan, a megelőző napokban nyilvánvalóvá vált, hogy a csőd szélén álló ország a nemzetközi segítség oltárán többek között a Laikit is fel fogja áldozni, amely többségi állami tulajdonban volt. A bankot kettévágták, a 100 ezer euró alatti betétesek állományából kreáltak egy "jó bankot", amelyet beolvasztanak az ország legnagyobb, állami tulajdonú pénzintézetébe, a Bank of Cyprusba, a nagybetétesek és rossz adósok részéből alakuló "rossz bankot" pedig felszámolják.

A Laiki bank székhelye Nicosiában Forrás: AFP/Yiannis Kourtoglou

A nagyobb összegű betétekkel rendelkező ügyfelek tehát futhatnak a pénzük után. Márpedig jó páran vannak ilyenek, hiszen a Bank of Cyprus és a Laiki egyaránt kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy az uniós szigetország nemzetközi pénzügyi központtá vált. Ciprust az orosz milliomos üzletemberek különösen szerették, a Financial Times szerint tavaly több mint 250 milliárd dollár volt a két ország közötti tranzakciók összesített értéke. A pénzügyek könnyed, olajozott ügyintézése Ciprus egyik fő vonzóereje volt. Korábban például az sem okozott különösebb problémát, hogy Szlobodán Milosevics egykori jugoszláv elnök és családja a Laikin keresztül mozgatta dollárban számolt milliárdjait, ellenszegülve az országa ellen akkoriban foganatosított nemzetközi embargónak.

Tömegek várakoznak március 28.-án egy laiki bankfiók előtt, hogy az akkor már két hete tartó zárva tartás után pénzhez jussanak Forrás: AFP/Vladimir Astapkovich

Az elnök vejének szülei kimenekítették pénzüket

A könnyed és kreatív számlakezelés azonban most a köztársasági elnökre is visszaütött, Nikosz Anasztaziadesz meglehetősen kétes ügybe keveredett. A ciprusi Sigma televízió a napokban nyilvánosságra hozott egy 132 nevet, bankszámlát és összeget tartalmazó listát, azoknak a cégeknek és személyeknek a felsorolását, akik/amelyek a bank végét jelentő döntés előtti héten elutalták vagyonuk jelentős részét a Laikiből.

A lista felveti annak a gyanúját, hogy bizonyos személyek időben tudomást szerezhettek a várható zárolásokról, de a legpikánsabb eleme mégis az, hogy szerepel rajta a Loutsios & Sons Ltd. is. Ezt részben Anasztaziadesz vejének szülei jegyzik tulajdonosként. A cég két tételben összesen 21 millió eurót (mostani árfolyamon 6 milliárd forintot) utalt el a brit Barclays bank egyik londoni fiókjába. Az elnök tagadja, hogy veje fülest kapott volna a bank várható megszüntetéséről. Azt állítja, hogy a lista kiszivárogtatásával a családtagjaihoz kapcsolható cégek jó hírét akarják bemocskolni.

A cég nem tagadja az átutalás tényét, áll a vizsgálatok elé, és azt is nyilvánosságra hozta, hogy az összeget két görögországi ingatlan jövőbeni megvásárlására különítette el. Miután a botrány kitört, a társaság vállalta, hogy ha nem nyer a tenderen, akkor a vételi ajánlatok fedezeteként kivitt összeget visszahozza az országba.

Nikosz Anasztaziadesz köztársasági elnök Forrás: AFP/Georges Gobet

A cég adományozással küszöbölné ki a csorbát, az elnök fizetésének negyedéről mondott le

A Loutsios & Sons most már annyira igyekszik kedvező színben feltűnni, hogy a vásárlásra esetleg fel nem használt összeget a ciprusi egyháznak adományozná, hogy az a rászorulók között ossza azt szét. A cég azt is hozzáteszi az ügyhöz, hogy a Laikiben összességében több mint 15 millió dollárja úszott el, és ha valóban a vagyon kimentése lett volna az átutalás célja, akkor ezt az összeget is időben ki tudta volna vinni Londonba.

A ciprusi elnök a komprimittáló lista kiszivárgása előtt néhány nappal épp egy olyan akció élére állt, amelytől joggal várhatta a népszerűségének növekedését, vagy legalábbis azt, hogy a csőd szélén táncolt ország lakossága a rá váró megszorítások ellenére az elnököt kevésbé hibáztassa. Az államfő lemondott fizetésének egynegyedéről, a miniszterek pedig bérük egyötödének és a 13. havi illetményüknek mondtak búcsút önként.

A szigetországra mindenesetre keserű év vár, a kormány már 13 százalékos gazdasági zuhanásra számít idén, amely nem csak a pénzügyi rendszerének leépítése miatt következik be, hanem a nyugdíjasok, az alkalmazottak, a vállalatok mind kiveszik a részüket a megemelt terhekből.