Vágólapra másolva!
A forint is jól szerepel, nap végére már 300 alatt jár a hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama. A magyar tőzsde is meglepően jól teljesített a társakhoz képest, amit az OTP-nek köszönhet, ugyanis a bankpapír csaknem 2 százalékkal emelkedni tudott.Csalódást keltő munkaerőpiaci adatok láttak napvilágot az USA-ból, ami meg is látszik a tőzsdék teljesítményén is, avezető indexek 1 százalékhoz közeli mínuszokban állnak.Európának sem tettek jót a pocsék amerikai adatok, habár itt már a közzététel előtt is nagyot romlott a hangulat,a német DAX idei harmadik leggyengébb teljesítményével készül zárni a napot.
Vágólapra másolva!

Csak az OTP-ben volt erő

Habár a BUX is csökkenéssel fejezte be a napot, 0,2 százalékos mínusza még jobb teljesítménynek számít Európában. Az OTP tartotta a magyar börzét, a hazai bankpapír 2 százalék fölötti emelkedéssel zárt. A régióban a lengyel börze tudott csak erősödni, de a BUX viszonylag jól zárt a versenytársakhoz képest.

Forrás: [origo]

A többi blue-chip közül még a Magyar Telekom és az Egis teljesít jól, előbbi 0,2, míg utóbbi 0,6 százalékkal erősödött. A Mol ellenben 2,2 százalékkal esett, de a Richter is a negatív tartományban fejezte be a hetet. A mai forgalom jóval elmaradt a csütörtökitől, de még az idei átlagot sem érte el.

Forrás: [origo]

Szépen felhúzták a nap végére az OTP-t a befektetők, csak az utolsó egy órában 1,7 százalékkal erősödött a bankpapír, pedig a forgalom elmaradt a havi átlagtól.

Az OTP árfolyama (BÉT)

Forrás: [origo]

Kedvező fejleménynek értékelte az Európai Bizottság, hogy Magyarország a vártnál kedvezőbb hiányadatot tud felmutatni 2012 után - mondta el Olivier Bailly szóvivő. Ugyanakkor 2013-ban és 2014-ben is teljesülni kell a 3 százalék alatti deficitnek, ahhoz, hogy hazánk kikerüljön a túlzott-deficiteljárás alól.

Az MNB reggel közzétett adatai szerint 1,4 milliárd eurós bővülés után 33,6 milliárd euróra emelkedett a jegybank devizatartaléka, ami több mint egy éves csúcsnak számít. Ráadásul a jegybank tegnap bejelentett hitelezésösztönző programja is csupán 4 milliárd euróval csökkentheti a tartalékot.

Utóbbi hír is segíthette a forint árfolyamát, az euróval szembeni jegyzés már a 300-as szint alatt jár, annak ellenére, hogy a befektetői hangulat nagyot romlott ma. A dollár/forint keresztárfolyam 230,6-nél jár, míg a CHF/HUF 247,1 körül ingadozik.

AZ EUR/HUF árfolyama

Forrás: [origo]

Zuhanórepülésben a légitársaságok

A rossz tengerentúli makroadatokra Európában is mégjobban beborult az ég, habár a kontinensen már korábban is pocsék volt a hangulat, a DAX már dél körül megkezdte zuhanórepülését, és jelenleg is 2 százalékkal csökken. Ha ez így marad nap végére is azzal majdnem idei legrosszabb teljesítményét nyújthatja az index.

A DAX értéke (pontban)

Forrás: [origo]

Nem csak a német börzének nem megy, szinte az összes vezető parkett 1 százalék feletti mínuszban van. Meglepően kilóg a sorból az olasz index, amely 0,7 százalékkal emelkedni tud. Az eurózónabeli kiskereskedelmi forgalom is jobban csökkent éves alapon a vártnál, viszont a német feldolgozóipari megrendelések jobban alakultak az előrejelzettnél, de ez sem tudott segíteni a részvény piacok teljesítményén.

Forrás: [origo]

Mint látható nagyon úgy tűnik, hogy tényleg idei harmadik legrosszabb teljesítményét nyújtja ma a DAX, hiszen zárás előtt nem sokkal éppen 2 százalék mínuszban áll.

Forrás: [origo]

Az euró azonban erősödik, a dollárral szembeni árfolyam már az 1,30-as szint felett jár, amiben inkább a rossz amerikai munkaerőpiaci adatok következtében gyengülő dollár játszhat szerepet.

Európában a légitársaságok részvényeit adják leginkább a befektetők, amit a kínai madárinfluenzával kapcsolatos félelmek fűtenek, ugyanis a járvány miatt a Kínába irányuló légiforgalom csökkenésére számíthatnak a befektetők. A British Airways anyavállalata az International Consolidated Airlines és az Air France-KLM árfolyama már 7 százalék feletti mínuszban jár, de a Lufthansa részvényeit is öntik a befektetők.

Az európai autógyártókat sem szeretik ma, a Daimler közel 3 százalékkal, a BMW 2,8, százalékkal, míg a Renault 2,5 százalékkal megy lejjebb.

Kiábrándító makroadat után adják a részvényeket az USA-ban

1 százalék körüli esésben állnak az amerikai indexek, miután csalódást keltő makroadatok láttak napvilágot az USA-ból. A közzétett adatok szerint csupán 88 ezer fővel bővült a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma márciusban az Egyesült Államokban, ami jócskán elmaradt a 190 ezer fős bővülésre vonatkozó várakozásoktól, ez 2009 decembere óta nem látott negatív meglepetés. Javítja egy kicsit a képen, hogy a februári adatot 236 ezer főről 268 ezer főre módosították.

A munkanélküliségi ráta 7,6 százalékra csökkent, azonban ez sem ad okot az örömre, mivel ez annak tudható be, hogy csökkent az aktívan munkát keresők száma.

A Dow Jones 0,7, az S&P 500 0,9, míg a Nasdaq 1,1 százalékos esésben van. Ha ettől egy kevéssel nagyobb csökkenéssel fejezik be a napot az indexek, azzal idei legrosszabb hetüket zárnák.

Forrás: [origo]

A S&P 500 szektorai közül a defenzív közműcégek tudnak pluszt felmutatni, de az összes többi iparág csökken, amit a technológia szektor vezet.

Forrás: [origo]

Lemondott a Hewlett-Packard (HP) igazgatósági tanácsának elnöke, miután március végén csak minimális többséggel választották újra. A tanács reformja tovább folytatódik majd az elkövetkező időszakban is, hogy ezzel is elősegítsék a cég újjászerveződését és megalapozzák a jövőbeli növekedés lehetőségét.