Katasztrofális munkaerőpiaci adat Amerikából

Vágólapra másolva!
Pocsék munkaerőpiaci adat látott napvilágot az Egyesült Államokból, mely szerint a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma a várt 190 ezer fő helyett csupán 88 ezer fővel bővült márciusban. A munkanélküliségi ráta viszont 7,7 százalékról 7,6 százalékra csökkent, amiben az játszott szerepet, hogy csökkent a munkát keresők száma. A hírre a dollár, az amerikai határidős indexek és a német DAX eséssel reagált, az arany viszont nagyobb erősödésnek indult.
Vágólapra másolva!

Az amerikai munkaügyi minisztérium imént közzétett makroadatai szerint csupán 88 ezer fővel bővült a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma (NFP) márciusban az Egyesült Államokban, ami jócskán elmaradt a 190 ezer fős bővülésre vonatkozó várakozásoktól. Ilyen mértékű csalódásra 2009 decembere óta nem volt példa. Némileg javítja a képet, hogy a februári adatot 236 ezer főről 268 ezer főre módosították.

Szektorok szerinti vizsgálat alapján továbbra is az mondható, hogy a szolgáltatószektor teljesít a legjobban, mely 51ezer új munkahelyet hozott létre a harmadik hónapban. Ez az iparág az utóbbi 12 hónapban már 533 ezer új munkahelyet teremtett. A kiskereskedelmi szektorban viszont 23 ezer fős, a kormányzati szektorban pedig 12 ezer fős visszaesés volt látható márciusban.

Az ADP által szerdán közzétett vegyes munkaerőpiaci adat után lehetett rá számítani, hogy a mai értékek sem fognak kellemes meglepetést okozni, azonban ilyen mértékű csalódásra vélhetően kevesen számítottak.

Forrás: [origo]

A munkanélküliségi ráta 7,6 százalékra csökkenése szintén nem adhat okot túlságosan nagy örömre, mivel ez annak tudható be, hogy a kiábrándultság miatt csökkent az aktívan munkát keresők száma. A 7,6 százalékos érték ötéves mélypontnak számít.

Forrás: [origo]

A pocsék adatok miatt a német tőzsdén tovább romlott a hangulat, ezért a DAX tovább csúszott lefelé a lejtőn, és 2 százalékos mínuszba került. Az amerikai határidős indexek szintén esni kezdtek, és ez alapján 1-1,1 százalékos mínuszokra lehet felkészülni nyitáskor a tengerentúli tőzsdéken.

A dollártól szintén szabadulni kezdtek a befektetők, ezért az euróval szembeni árfolyama az 1,294-es szintről egészen 1,3 fölé ugrott fel.

EURUSD árfolyama

Forrás: [origo]

Az arany árfolyama viszont nagyobbat ugrott, mivel a katasztrófális munkaerőpiaci adat miatt egyre valószínűtlenebb, hogy a Fed idő előtt felhagyna eszközvásárlási programjával, ami hosszútávon infláció gerjesztő hatású. Az árszinvonal emelkedésétől való félelem pedig a nemesfém árát is felhajthatja, mivel a befektetők a biztonságos menedéknek tekintett aranyat kezdhetik el vásárolni.

Arany árfolyam (dollár/uncia)

Forrás: [origo]