Vágólapra másolva!
Az OTP és a Mol rossz teljesítménye nehezékként hátráltatja a hazai tőzsdét, amely így alulteljesítő egész Európában. A forint ellenben kirobbanó formát mutat, és lassan már a 300-as szintet közelíti az euróval szembeni árfolyam.Európában nincs nagyobb mozgás de a vezető parkettek mind kisebb mínuszban vannak, a befektetők kivárhatnak a délutáni amerikai foglalkoztatási adat és a holnapi ECB kamatdöntő ülés előtt.A határidős indexek alapján a tengerentúli börzék 0,1 százalék körüli pluszban nyithatnak, de igazi irány majd a makroadat után alakulhat ki.
Vágólapra másolva!

Rosszul megy az OTP-nek

Alulteljesítő a hazai értéktőzsde, a BUX már egy százalék feletti mínuszban jár, amit az OTP pocsék teljesítménye okoz. A hazai bankpapír 2 százalék körül esik, és már 4200 forint alatt tartózkodik. A régióban egyedül az osztrák tőzsde tartózkodik a pozitív tartományban, a magyar börze pedig mélyen alulteljesítő.

Forrás: [origo]

A többi blue-chip közül a Mol már majdnem leadta tegnap elért teljes előnyét, 1,7 százalékos esésben van. A Magyar Telekom és az Egis viszont emelkedni tud, mint defenzív papírok, viszont a Richter nem tudja magát függetleníteni azuralkodó hangulattól és 0,3 százalékkal gyengül.

Forrás: [origo]

A kisebb papírok közül a PannErgy 0,7, a CIG Pannónia 1,8, míg az FHB 1,6 százalékos mínuszban mozog.

Az OTP árfolyama (BÉT)

Forrás: [origo]

Közel került a 300-as szinthez a forint euróval szembeni árfolyama, holott tegnap még 304 körül mozgott a jegyzés. A dollár/forint árfolyam 234,3-nál, míg a svájci frankkal szembeni jegyzés 247-nél ingadozik. Az erősödést az hajthatja, hogy Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára ma reggel azt nyilatkozta, hogy hazánk elegendő tartalékkal rendelkezik a kockázatok kordában tartásához.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig azt mondta el, hogy 0,5-1 százalék közötti gazdasági növekedésre számít idén, illetve, hogy a kormány a forint árfolyamának stabilabbá tételével kívánja hazánkba vonzani a befektetéseket, nem pedig a forint gyengítésével ösztönözni az exportot.

Az EUR/HUF árfolyama

Forrás: [origo]

Kisebb mínuszok Európában

Az európai indexek továbbra is a negatív tartományban mozognak, a tegnapi nagyobb rali után. A visszaesés mértéke nem túl nagy, a befektetők a délután megjelenő amerikai foglalkoztatási adatokra várhatnak. Emellett a piacok a holnapi ECB kamatdöntő ülésre is kiemelt figyelmet fordítanak majd, ami befolyásolhatja a piaci mozgásokat.

Forrás: [origo]

Az eurózóna vonatkozó márciusi fogyasztói árindex (CPI) kisebb mértékben csökkent a vártnál.1,7 százalék volt az infálció, az elemzői várakozások pedig 1,6 százalékos emelkedést vártak. Az inflációs ráta februárban csökkent 2 éve először az ECB 2 százalékos célja alá.

Cáfolta a Verizon Communications azokat a híreszteléseket, melyek szerint legnagyobb versenytárásával, az AT&T-vel közösen felvásárolnák a Vodafone-t. Ugyanakkor a Vodafone-nal közös leányában a Verizon Wirelessben szeretne egyedüli tulajdonossá válni. A hírre a brit mobilszolgáltató árfolyama 2,5 százalékkal esik.

A Vodafone körüli mizéria az európai telekomszektorra is rányomja bélyegét, az iparág alulteljesítő Európában. A brit cég mellett a Telecom Italiának és a France Telekomnak is rosszul megy, előbbi 3, míg utóbbi 3,6 százalékkal esik.

A L'Oreal ellenben 1 százalékkal emelkedik, annak hatására, hogy a BNP Paribas bankház 167 euróra emelte célárát a világ legnagyobb kozmetikai cikkeket gyártó vállalat részvényeire vonatkozólag. Emellett olyan hírek is keringenek, hogy a Nestlé eladná 30 százalékos részesedését a cégben, méghozzá jóval nagyobb áron, mint azt a piac várná.