Közel egy éves mélyponton a búza és a kukorica

Vágólapra másolva!
Folytatta mélyrepülését az amerikai gabonapiac, a kukorica 7, a búza több mint 3 százalékkal zárt alacsonyabban hétfőn, és a többi mezőgazdasági termény is délnek vette az irányt. A nemesfémek és az energiahordozók csekély elmozdulások mellett vegyes képet mutattak, míg az ipari fémek elsősorban a kedvezőtlen tengerentúli makro adatok hatására veszítettek értékükből. A Standard & Poor's GSCI indexe 0,3 százalékkal került lejjebb.
Vágólapra másolva!

Az amerikai tőzsdék is zárva tartottak pénteken, de a hétfő már normál kereskedési napnak számított. Nem sikerült azonban békésre az ünnepi hosszúhétvége az árupiacokon. Az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) csütörtök piacnyitás előtt hozta nyilvánosságra a szokásos havi készletadatokat, amelyek köszönőviszonyban sem voltak a piaci befektetők várakozásaival.

A kukorica esetében több mint 10 százalékkal több termény van az észak-amerikai magtárakban az előzetes becsléseknél, ráadásul a következő hetekben elinduló vetési munkálatok várható területe 1936 -óta nem látott méretű földterületen kezdődik. A tavaly rekordmagasságba kúszó árfolyamok megtették hatásukat...

A piaci reakció igen erősre sikeredett, a kukorica 24 éve nem esett ekkorát, mint az elmúlt 2 kereskedési napban, azaz 12 százalékot. Ráadásul a tavalyi csúcsához képest is 23 százalékkal lejjebb van, azaz hivatalosan is medve piaci területre ért a kurzus. A csütörtöki napot a napi felfüggesztési limitet elérve mínusz 40 centen fejezte be a termék és hétfőn csak azért eshetett ennél is nagyobb mértékben, mert a CME 60 centre emelte a napi elmozdulás engedélyezett legnagyobb ütemét.

Az április általában nem számít izgalmas hónapnak a tengeri piacán. Az árak ilyenkor általában lefelé csorognak, mivel az előző szezon megmaradt készletei már elég kiszámítható árakon forognak, míg a vetési munkálatok után az első aggodalmak június körül szoktak felmerülni az aktuális terméshozamokkal kapcsolatban. Így történt ez tavaly is: a tavaszi hónapok ármozgása még nem sejtette milyen forró nyár következik a gabonapiacokon.

Kukorica árfolyama (dollár/véka)

Forrás: [origo]

A búza sem úszta meg az áremelkedésre játszó befektetők menekülését a piacról, a két nap 9 százalékos veszteséget okozott. A szója más ritmusban mozog, de a 4 százalék itt is elillant csütörtökön és hétfőn. A mezőgazdasági termények közül csak a kávé és a kakaó tudott szerény mértékű erősödést felmutatni a többiek mind követték a gabonapiaci irányt.

Búza árfolyama (dollár/véka)

Forrás: [origo]

Az arany második hete billeg az 1600 dolláros szint közvetlen környékén. Amikor a ciprusi aggodalmak fellángolnak, fölé kerül, ha éppen megnyugodni látszanak a piacok, alácsúszik. Hétfőn enyhén csökkentek az árak az amerikai részvénypiacokon, így a sárgafém éppen hogy csak 1600 dollár fölé kúszott a zárásban.

Az ezüst viszont nem követte a nagytestvért és több mint 1 százalékkal csúszott lejjebb. Feltűnően alulteljesít már hetek óta, amiből sokan arra következtetnek, hogy az arany sem fog tudni tartósan jól teljesíteni. A platina és a palládium dacolt az általános trenddel, és mindkettő egy százalék körüli mértékben izmosodott a hét első kereskedési napján.

Ismét ellentétes irányba mozdult a WTI és a brent, az amerikai olajfajta 0,7 százalékkal felfelé, míg európai társa 0,3 százalékkal lefelé mozdult el. Az ipari fémek közül a cink, az ólom és a nikkel két százalékot meghaladó mértékben csökkent, míg erősödni csak az ón volt képes.

Ezüst árfolyama (dollár/uncia)

Forrás: [origo]