Ciprus megtartaná az eurót

Vágólapra másolva!
Nem akarja elhagyni a közös európai valutát a szigetország - mondta az államfő. A korlátozó intézkedések viszont a tervezettnél tovább maradnak érvényben.
Vágólapra másolva!

Nem fogunk kísérletezni az ország jövőjével - mondta Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök. Szerinte az ország pénzügyi helyzete rendeződhet az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal való megegyezés után - írja a BBC. Anasztasziadisz a fizetésének negyedéről lemondott, a kormány tagjainak illetménye pedig 20 százalékkal lesz kevesebb.

A ciprusi bankok - csaknem két hét szünet után - csütörtökön kinyitottak, az ügyfelek viszont legföljebb 300 eurót vehettek föl fejenként a számláikról. A külföldre való pénzátutalás értékét 5 ezer euróban maximálták, csekket egyelőre nem lehet beváltani.

Bár arról volt szó, hogy a korlátozó intézkedések jövő szerdáig lesznek érvényben, Joannisz Kaszulidisz külügyminiszter szerint nagyjából egy hónapig nem szüntetik meg őket - írja a Guardian.

Ciprus a bankjai miatt a csőd szélére került. Az Európai Unió 10 milliárd euróval segíti ki a szigetországot, de Ciprusnak is elő kell teremtenie hétmilliárd eurót. Ennek fő eszköze a bankokban tartott betéteknél a százezer euró feletti betétekre kivetett adó, amelynek mértéke egyes bankoknál 40, másoknál akár 80 százalék is lehet.