Amerikai kismamákon gazdagodnának meg

Fetaphon, terhes nő a nőgyógyásznál, CTG-vizsgálat
Vágólapra másolva!
Kétmillió dolláros tőkebevonásról tárgyal egy nemrég indult kis magyar cég. Egy világszabadalommal védett orvosi segédeszközt próbálnak sikerre vinni Amerikában.
Vágólapra másolva!

Három vállalkozó szellemű magyar egészségügyi szakember és egy közgazdász Amerikába indul szerencsét próbálni. Gerencsér Zsolt, Szőnyi György, Rózsa Péter és Tátrai Péter nemrég alapított cége, a Remotaid, Inc. egy magyar orvostechnikai találmányt próbál üzletileg hasznosítani a tengerentúlon.

A Fetaphon nevű készülék, amelyet először 2009-ben mutattak be a fejlesztői, lehetővé teszi, hogy a kismamák otthon is elvégezhessék azokat az úgynevezett ctg-vizsgálatokat, amelyekhez jelenleg a terhesség utolsó harmadában sűrűn látogatniuk kell az orvosukat. A protokoll szerint a magzati szívhangot és a méhösszehúzódásokat monitorozó ctg-vizsgálat hetente, a szülés előtt pedig két-háromnaponta javasolt, s ez nem kis logisztikai terhet ró a várandós nőkre.

Itthon tesztelték, Amerikában árulnák

"A készülék eddigi magyarországi tesztelése kiváló orvosi eredményeket hozott, ám ahhoz, hogy üzletileg is nagy dobássá válhasson, az amerikai piac mérete és innovatív szemlélete szükséges. A termék magyar szabadalomként válik majd ismertté, ennek megfelelően a gyártás a jövőben is itthon, a Pentavoxnál marad" - mondja Tátrai Péter.

Forrás: Fetaphon

Az üzleti modell szerint a Fetaphont az orvostól kapnák a kismamák, vagyis a Remotaid potenciális ügyfelei az amerikai szülész-nőgyógyászok lehetnek, azt tervezik, hogy hozzájuk helyezik ki a készülékeket. A megoldás az amerikai biztosítókat azért érdekelheti, mert az orvosi állásfoglalások szerint a ctg-vizsgálatok gyakori, akár mindennapos elvégzése csökkenti a magzattal és a szüléssel kapcsolatos kockázatokat. Adott esetben a születési rendellenességek megelőzését is elősegíti, ami csökkentheti a biztosítók kockázatát.

1500 magánpraxis a cél

A Remotaidet Florida államban jegyezték be, és ott, illetve New York államban tervezik bevezetni a piacra. Előbbiben mintegy 500, utóbbiban 1100 körül van a célba vehető magánpraxisok száma. "Úgy számolunk, hogy a nőgyógyászokhoz átlagosan 10-15 készüléket kellene kihelyeznünk, hogy folyamatosan el tudják látni a kismamákat. Az üzleti tervezés még sokat változhat, de a tömegtermelés beindítása esetén az orvosok akár már 200-300 dollárért is hozzájuthatnak egy-egy készülékhez. A kismamák által elvégzett méréseket Magyarországon, hazai orvosokkal értékelnénk ki, ennek díja 15 dollár körül mozogna" - mondja Tátrai Péter.

A Remotaid első körben az említett 1500-1600 magánpraxishoz mintegy 1500 készüléket szeretne kihelyezni, ehhez 100-150 orvost szeretne megnyerni ügyfelének. Ha sikerül megállapodni egy-egy nagyobb klinikával, az jelentősen könnyítené a helyzetet, csökkentené azoknak az orvosoknak a számát, akiket egyenként kell elérni. Ha pedig a tengerentúlon az eszközt tényleg sikerül befogadtatni a biztosítói csomagokba, akkor a magyar cég előtt óriási piaci lehetőségek nyílhatnak meg. A társaság tárgyalásokat kezdett egy külföldi befektetővel, kétmillió dollár bevonásáról egyeztetnek.