Vágólapra másolva!
Matolcsy Györgyöt jelöli a Magyar Nemzeti Bank élére Orbán Viktor, jelentette be a miniszterelnök ma reggel a Kossuth Rádió ma reggeli műsorában. A forint árfolyama az euróval szemben hirtelen ugrott egyet egészen 296,2-es szintig, azonban onnan vissza is pattant, mivel a bejelentés nem okozott meglepetést a piacoknak. A BUX is tovább folytatja tegnapi jó teljesítményét, amit leginkább ismét a Magyar Telekom segít 1 százalék feletti emelkedésével.Európában vegyesen kezdtek a börzék, de határozott irány még nem alakult ki. Ma is érkeznek makroadatok Európából, a befektetők leginkább a német és az eurózóna feldolgozóipari beszerzési menedzserindexekre figyelhetnek.
Vágólapra másolva!

Erősödéssel reagált a forint a jegybankelnök megnevezésére

Matolcsy Györgyöt nevezte meg új jegybankelnöknek Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában. A hír nem okozott nagy meglepetést, gyakorlatilag egybehangzó vélemény volt, hogy a jelenlegi gazdasági miniszter lehet az MNB új elnöke. Matolcsy 2019-ig a jegybank élére kap kinevezést, Varga Mihály pedig átveszi majd tőle a nemzetgazdasági minisztérium irányítását.

A hírre a forint hirtelen nagyobbat gyengült, az euróval szembeni jegyzése egészen a 296-os szint fölé ugrott, viszont onnan pár perc leforgása alatt visszapattant, hiszen a bejelentés nem okozott nagy meglepetést, mivel az utóbbi hetek kormányzati kommunikációja egy ennek megfelelő kimenetelt vetített előre. Jelenleg már a 295-ös szint alatt ingadozik a kurzus, 294,6 körül. A dollár/forint 225,2, míg a CHF/HUF 240,8 körül mozog.

Az EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

A BUX enyhe pluszban áll jelenleg, a tegnapi kiemelkedő teljesítménye után, csütörtökön a parkett forgalma is átlag feletti volt, 13,8 milliárd forinttal. Ma is felülteljesítő eddig a magyar parkett. A lengyel és a cseh index eddig a negatív tartományban mozog.

Forrás: [origo]

A Magyar Telekom tartja tegnapi lendületét és 1 százalék felett erősödik ma is. Tegnap végül 4 százalék feletti plusszal zárt az 50 forint osztalék fenntartásának hírére, amire a befektetők is bepörögtek és 4,8 milliárd forgalmat generáltak a telekompapírban. Az OTP eddig 0,2 százalékkal emelkedik, míg a MOL-nál úgytűnik nem tartott sokáig a vételi kedv, ma ismét a negatív tartományban tartózkodik az olajpapír. A Richter tegnapi záróárán van, míg az Egis minimálisan tud erősödni.

Forrás: [origo]

Visszafogottan kezdenek a tőzsdék Európában

Vegyesen kezdték a napot az európai tőzsdék, az Amerikából érkező kedvezőtlen hírek, és a kedvezőtlen kínai feldolgozóipari beszerzési menedzserindex értékek miatt. Nem sikerült ugyanis megegyezniük a republikánusoknak és a demokratáknak az automatikus kiadáscsökkentés elkerülésében, így az életbe lépő megszorítások akár 0,6 százalékkal is visszavethetik a GDP-növekedést a világ legnagyobb gazdaságában. Üdítő kivétel a görög börze, amely majdnem 1 százalékkal erősödik, míg alulról a milánói tőzsde lóg ki a sorból.

Forrás: [origo]

10,6 százalékkal csökkent Európában a januári haszongépjárművek értékesítése az előző évhez képest. A visszaesés 2012-ben is folyamatos volt, legnagyobb zsugorodást az olasz piac szenvedte el (-23,4%), ezzel szemben az Egyesült Királyság 5,4 százalékos növekedést produkált januárban, amivel abszolút felülteljesítő volt a régióban.

A harmadik negyedév végére rendeződhet a tulajdoni viszony a Fiat és a Chrysler között. A Fiat többségi tulajdonában van az amerikai autógyártó, de az olasz cég meg szeretné szerezni azt a 41,5 százalékot, amivel még nem rendelkezik. Erről bankokkal folytat tárgyalásokat. 50-50 százalék az esély arra, hogy megszerzi a teljes céget, vagy tőzsdére viszik a Chryslert. Az olasz autógyártó 0,9 százalékkal megy lejjebb a hét utolsó kereskedési napján.

2 százalékot emelkedtek csütörtökön a Monte dei Paschi di Siena bank papírjai, miután 4,07 milliárd eurós mentőcsomagot kapott A bank az utóbbi években több mentőcsomagot is kapott már, ezúttal saját vállalati kötvényeit értékesítette az olasz államnak a forrás megszerzéséhez. A pénteki kereskedésben azonban már 1 százalék feletti mínuszban áll.

1,7 milliárd dollárért adhatja el kanadai vasérc operációját a Rio Tinto. Az eladás legfőbb okaként a szervezet a vasérc iránti kereslet csökkenését hozta fel. A Rio Tinto eddig 58,7 százalékos részesedéssel bírt az Iron Ore Company of Canada-ban, aki veszteséges évet zárt 2012-ben. A részvény árfolyama a londoni parketten 1,75 százalékos csökkensében van.