Így barátkozott meg a piac Matolcsyval

Vágólapra másolva!
Óvatosan adagolt kiszivárogtatásokkal, riasztó és visszafogott nyilatkozatok ügyes váltogatásával elérte a kormány, illetve maga Matolcsy György, hogy a befektetők által rettegett gazdasági miniszter jegybankelnöki kinevezése már nem érhette sokként a pénzpiacokat. A befektetők aggódnak még, de beletörődtek, és talán annak örülnek, hogy Matolcsy helyére Varga Mihály kerül.
Vágólapra másolva!

A forint árfolyama alig mozdult meg Orbán Viktor pénteki rádióinterjúja után, amelyben bejelentette, hogy Matolcsy Györgyöt jelöli a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élére, a nemzetgazdasági tárcát pedig a jövőben Varga Mihály vezeti. Az euró reggel 295,5 forinton nyitott, majd megugrott ugyan a 296-os szintig, de gyorsan vissza is fordult onnan. Sokkot, nagymértékű forintgyengülést tehát nem okozott a bejelentés, hogyan azt az utóbbi napokban már az elemzők is valószínűsítették.

"A piac nagyjából beárazta a hírt" - írta Matolcsy György várható elnökségéről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén az Orbán-kormánnyal általában kritikus Peter Attard Montalto csütörtökön késő délután kiküldött elemzői kommentárjában. A japán Nomura bank londoni elemzője szerint "vége az ortodoxiának, jöhet a funky posztmodernizmus az MNB-ben".

Egy saját hitelességét és döntései kiszámíthatóságát a legfontosabb fegyverei között tudó intézmény - vagyis a világ bármely jegybankja - számára elvileg el sem lehet képzelni oda nem illőbb vezetőt egy újszerű módszerekkel kísérletező, rendre meghökkentően nyilatkozó, a racionalitást elvető, ráadásul politikailag erősen elkötelezett kinevezettnél. Olyan országban, amelynek pénzügyei az átlagosnál is nagyobb mértékben függnek a piac bizalmától, még mellbevágóbb egy ilyen döntés. Ijedeztek is a befektetők, amint egyre valószínűbbnek tűnt, hogy Matolcsy ül Simor András helyére - az első reakciók láttán néhány hét alatt mégis hozzászoktak a gondolathoz.

Matolcsy már az [origo] tavaly ősszel készült, a lehetséges jelölteket felvonultató írásában is szerepelt, de akkor még semmi sem utalt arra konkrétan, hogy ő lesz a befutó - leszámítva azt az okoskodást, hogy a személye ugyan egyre nagyobb tehertétel a kormánynak, de presztízsokokból nem bukhat meg.

Decemberi ijedtség

Decemberben lehetett látni az első jeleit annak, hogy a gazdasági minisztert erősen foglalkoztatja a Simor utáni MNB. A Kossuth Rádióban azt mondta, hogy a magyar jegybanknak is olyan monetáris politikai eszközöket kellene használnia, mint amilyeneket az amerikai Fed és az EKB is bevet. A forintgyengülés jelezte, hogy a befektetők már ettől is idegesek lettek - hogy miért, arról itt olvashat -, de akkor még nemigen jelent meg az elemzésekben, hogy ez a személyes ambíciókra is utalhat. Pár nappal később Matolcsy György a Heti Válaszban hetente közölt írásai egyikében arról értekezett, hogy az MNB vezetőváltása igazi fordulópont lesz a gazdaság életében, a kormány első számú stratégiai partnere, sőt a növekedés motorja lesz a jegybank.

Miután december végén és január elején több sajtóértesülés is Matolcsy elnökségét valószínűsítette, a külföldi reakciókon már le lehetett mérni a nyugtalankodást. A Bank of America elemzője arról beszélt, hogy ennek "meglehetősen negatív üzenete lenne", "rombolná a piac bizalmát, a forint árfolyamának gyengüléséhez vezetne", és még az 5 százalék alatti alapkamat lehetőségétől is megfosztaná Magyarországot.

A miniszter január 9-én a Világgazdaság kérdésére adott válaszában ismét kiállt a pénzpumpa mellett, bár azt csak találgatták a szakértők, mire gondolhatott pontosan, amikor azt írta, hogy a jegybanknak "legalább 12-16 eszköze van a növekedés segítésére". Ezt már a forintárfolyam is megérezte, az euró több forinttal drágult. (Ezután zajlott le az az emlékezetes közjáték, amikor az NGM Nouriel Roubini cégét, illetve általában a spekulánsokat vádolta meg a forintgyengülés előidézésével, holott az adatok arra utaltak, hogy igenis Matolcsy szavai miatt szállt el az árfolyam.) Timothy Ash, a Standard Bank vezető közgazdásza akkori kommentárjában azt írta, a magyar kormányt meglephette az a széles körű negatív reakció, amely Matolcsy György jelölésének lehetőségét fogadta.

Januári beszoktatás

A külföldi elemzők ezután meglepően optimista hangnemre váltottak. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport szakemberei január 23-án úgy vélték, várhatóan "nem a piac által erősen negatívnak tekintett forgatókönyv valósul meg" (nem titkolva, hogy ez alatt elsősorban Matolcsy kinevezését értik). Egy napra rá az Eurasia Group közölte, 60 százalék esélyt ad arra, hogy egy "viszonylag ismeretlen, de lojális" személyiség lesz a befutó - mondván, Orbán Viktor okosabb lesz annál, hogy olyasvalakit jelöljön a tisztségre, akinek kiválasztása "nyilvánvalóan, leplezetlenül és azonnal" ellentmondásba kerülne a jegybanki függetlenséggel.

Matolcsy viszont január végén az óvatos és konzervatív jegybanki politika szükségességéről, a forintárfolyam stabilitásának megőrzéséről nyilatkozott a Wall Street Journal amerikai üzleti lapnak, elutasítva a sokkterápiát. Londoni elemzők ezt a jegybanki eszközök terén "a legrosszabb forgatókönyvek" kizárásaként értékelték, megjegyezve azért, hogy a következő hetekben "a személycsere kockázatai kerülnek a piaci figyelem középpontjába". Timothy Ash szerint a nyilatkozat azt jelezte, hogy Matolcsy György szeretné az MNB-elnöki tisztséget, és evégett pozicionálja magát.

Az MTI tudósítása szerint Ash hozzátette, Orbán Viktor miniszterelnök valószínűleg azért csak "az utolsó pillanatban" jelenti be az új elnököt, hogy miniszterének legyen ideje puhítani a piacokat, mérsékelve a vele szembeni ellenállást. Lényegében ezt ismételték meg pár napra rá a Royal Bank of Scotland elemzői.

Februári higgadtság

Február 6-án a forint mégis nagyot zuhant, miután a Világgazdaság tényként közölte, hogy Matolcsy lesz a jegybankelnök. A Fidesz tagadta, hogy erről döntés született volna, mire az árfolyam valamelyest korrigált. Az értesülést erősítette azonban, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt mondta, Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter hamarosan más, fontos feladatot kap - tehát akár az NGM élére is kerülhet, ami egyébként a befektetőknek egyáltalán nem lenne ellenére.

Február 25-én a Morgan Stanley befektetési bank elemzésében már az állt, hogy az MNB-elnök megválasztása körüli aggályok túlzóak. Igaz, Matolcsynak a jegybank egyik tanulmánya elleni kirohanására utalva Pasquale Diana, a bank közgazdásza azt mondta, aggodalomra ad okot, hogy veszélybe kerülhet a jegybank függetlensége. Az euró ezekben a napokban drágult ismét 295 forintra, de a reakciók már korántsem voltak olyan hevesek.